Igazán emlékezetesre sikeredett Kerkez Milos 50. mérkőzése a Bournemouth színeiben
A magyar válogatott hátvéd végig a pályán volt az Old Traffordon.
A magyar válogatott hátvéd végig a pályán volt az Old Traffordon.
Eseménydús negyeddöntőt játszott egymás ellen a Tottenham és a Manchester United.
Hiába vezetett a derbi hajrájáig a City, 2-1-re kikapott otthon a Manchester Unitedtől.
A Premier League címvédője 1-0-s vezetésről 2-1-re veszített a Manchester United ellen.
Rúben Amorim távozása egyértelműen meglátszik a Sporting eredménysorán.
Szerda délután a Manchester Unitedre irányult a figyelem.
Fenyő Noah ismét tagja volt az Eintracht Frankfurt keretének, amely holtversenyben az első az Európa-ligában.
A portugál Ruben Amorim feladata lesz, hogy újra győztes csapattá formálja a Vörös Ördögöket.
Fabrizio Romano a YouTube-csatornáján a magyar válogatott védőjéről is beszélt.
A Liverpool már engedélyt kért, hogy tárgyalhasson a játékossal, míg a Manchester United jelezte, már a télen kell neki Kerkez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A legnehezebb helyzetben lévő családokban élő gyerekeknek a kormány többlettámogatást is nyújt.
A normálisan, konzervatívan, patriótán, hazafiasan gondolkodó, békepárti politikusokat megpróbálják lenyomni – fogalmazott Szijjártó Péter a Harcosok órájában.
Nem kérdezhetett.
Érthető a helyiek felháborodása, hiszen Magyar Péter Erdélyt román földnek nevezte.
Matteo Salvini botrányosnak nevezte az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amely korlátozza a határok ellenőrzésének, az embercsempészek elleni küzdelemnek, valamint a partraszállások korlátozásának lehetőségét és eltörli a nemzeti szabályozásokat.
Nem túl népszerű Erdélyben a Tisza elnöke.
Az Otthon start program hitele és a piaci hitel törlesztője közötti különbségek hatalmasak.
Matteo Salvini botrányosnak nevezte az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amely korlátozza a határok ellenőrzésének, az embercsempészek elleni küzdelemnek, valamint a partraszállások korlátozásának lehetőségét és eltörli a nemzeti szabályozásokat.
Nem túl népszerű Erdélyben a Tisza elnöke.
Az Otthon start program hitele és a piaci hitel törlesztője közötti különbségek hatalmasak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.