Mintegy négyszer több beruházás érkezett tavaly Magyarországra, mint 2009-ben
A beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül 2014 óta mintegy ötszáz beruházás érkezett Magyarországra, ezek 89 ezer munkahelyet teremtettek – mondta Menczer Tamás.
A beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül 2014 óta mintegy ötszáz beruházás érkezett Magyarországra, ezek 89 ezer munkahelyet teremtettek – mondta Menczer Tamás.

A PZ-news.de hírportál jelentése szerint a tettes először a magyar férfit szúrta meg, majd menekülés közben egy török embert is megsebesített. A magyar férfi állapota stabil.
Minél több árut adunk el külföldön, annál több pénz jön be az országba, a magyarországi vállalkozások pedig ebből a pénzből növelni tudják a fizetéseket – fejtette ki Menczer Tamás államtitkár.
A világbajnok brazil labdarúgó, Ronaldinho a sztárvendége a budapesti teqball-világbajnokságnak, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg a budapesti Hungexpo területén.
A külhoni magyarokra úgy tekintünk, mint akik két országot összekötnek, nem szétválasztanak – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.
Az államtitkár furcsának értékelte, hogy a magyar ellenzéki oldalon és Brüsszelben is verseny zajlik azzal kapcsolatban, hogy ki tudja Recep Tayyip Erdoğan török elnököt jobban bírálni.
Szlovákia legrangosabb könyvvásárának idén Magyarország a díszvendége. Az ünnepélyes megnyitón mondott beszédében az államtitkár kiemelte a könyvek kultúramegismertető és identitásmegőrző szerepét.
A két ország közötti gazdasági együttműködés sarkalatos kérdése a gázbeszerzés és a paksi atomerőmű, a politikai együttműködés terén pedig az üldözött keresztények segítése.
A Diario de Mallorca helyi lap információi szerint a sziget délkeleti részén fekvő Cala d'Or üdülőhely egyik hoteléből jelentették, hogy két szállóvendégüket napok óta nem látták.
Ez a felajánlás rendkívüli lehetőséget biztosít a két ország turisztikai kapcsolatainak bővítésére – mondta a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.