Megnyertük a tranzitzóna-ütközetet
Az Európai Bíróság – egészen pontosan a regényes nevű Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarája – a magyar államnak adott igazat az úgynevezett tranzitzónaügyben.
Az Európai Bíróság – egészen pontosan a regényes nevű Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarája – a magyar államnak adott igazat az úgynevezett tranzitzónaügyben.
Ezt a csatát megnyertük, de a kormánynak folytatnia kell a küzdelmet az illegális migráció ellen, mert a Soros-hálózat továbbra is minden erejével támogatja a bevándorlást – mondta Völner Pál államtitkár.
Kétszáztizenöt személy tartózkodik az Ocean Viking, hetvenhárom az Open Arms és hetvenkilenc az Aita Mari nevű NGO-hajón, amelyek felhívást intéztek Olaszországhoz, minél előbbi kikötést kérve.
Csaknem 300 migránst vett fedélzetére az elmúlt 48 órában a Földközi-tengeren járőröző két migránshajó – jelentette csütörtökön a dpa német hírügynökség.
Tizenhat embert találtak egy teherautóban az észak-franciaországi Cherbourg-ból az írországi Rosslare-be tartó kompon – közölte a Stena Line kompvállalat csütörtökön.
A külhoni magyarokra úgy tekintünk, mint akik két országot összekötnek, nem szétválasztanak – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.
A görög kormány bezárat három túlzsúfolt menekülttábort az égei-tengeri Leszbosz, Híosz és Számosz szigeten, s helyettük úgynevezett indulási és azonosítási központokat hoz létre.
Csökkentik az olaszországi partokra migránsokkal érkező hajókra korábban kivetett szankciókat, és eltörlik a humanitárius menedékkérelmi rendszer szigorítását.
További harminc migránst vett fedélzetére szerdán a Földközi-tengeren az Ocean Viking, az Sos Mediterranée és az Orvosok határok nélkül (Msf) szervezetek közös hajója. A fedélzeten jelenleg összesen 125 menedékkérő tartózkodik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ultramodern hajtómű és NATO-kompatibilis rendszerek vannak az új vasmadarakban.
Két férfi, egy lista és egy utolsó nagy kaland.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
A családtagok, a közösségi média és a bizonyítékok rajzolják ki a képet.
A mai napon megerősítettük stratégiai szövetségünket – írta közösségi oldalán Orbán Viktor Katarból jelentkezve.
Ez nem semmi.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
A családtagok, a közösségi média és a bizonyítékok rajzolják ki a képet.
A mai napon megerősítettük stratégiai szövetségünket – írta közösségi oldalán Orbán Viktor Katarból jelentkezve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.