Csizmadia László: A Weber-Juncker-féle társaság légüres térben mozog
A CÖF elnöke szerint Brüsszel teljes mértékben elfarolt a valódi demokráciától, egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni a népfelség elvét.
A CÖF elnöke szerint Brüsszel teljes mértékben elfarolt a valódi demokráciától, egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni a népfelség elvét.
A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta, Magyarország nem kíván bevándorlóország lenni, ragaszkodik szuverenitásához, és mindent megtesz az európai keresztény kultúra fennmaradásáért.
A Fidesz szerint az Európai Parlament (EP) bevándorláspárti többsége fokozni akarja a migránsok betelepítésének ütemét.
7 millió hódító már megérkezett.
Teherautóban elrejtőzött afgánokat fogott el a rendőrség Észak-Macedóniában a sofőr segítségével – adta hírül szombaton a helyi rendőrség.
Bizonyos jogszabályokra hivatkozva, kötelező jelleggel tekintenének az ENSZ globális paktumában megfogalmazott irányelvekre – mondta Deák Dániel.
Egy kisteherautó ellenőrzése során 10 határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán szombat este – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Az Európai Unió az elmúlt években nem tudta és igazából nem is akarta megvédeni a kontinenst a migránsok tömeges beáramlásától – mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Portugália kész mintegy ezer menekültet befogadni Görögországból – jelentette be Dimitrisz Vicasz görög migrációügyi miniszter pénteken Facebook-oldalán.
Ausztrália miniszterelnöke határozottan ellenezte egy pénteki interjúban, hogy emeljék 32 ezerre az évente befogadható menekültek számát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter színrelépésével valami egészen elemi és mélyről jövő gyűlölet tört a felszínre.
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.