Zsigeri magyarellenesség Romániában
A magyarkártya máris megjelent a romániai kampányban, csak az a kérdés, hogy kik és hányszor osztanak belőle 2024 végéig.
A magyarkártya máris megjelent a romániai kampányban, csak az a kérdés, hogy kik és hányszor osztanak belőle 2024 végéig.

Teodor Melescanu külügyminiszter leváltásáról döntött tegnap a román kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága, miután Viorica Dancila miniszterelnök elégedetlen volt a tárcavezető munkájával. A döntéssel egyetértett a koalíció kisebbik



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több kérdést is felvet az az ügy, amelyben a bíróság bizonyíték hiányában hozott ítéletet egy feltételezett nemi erőszak kapcsán.

Tragédia.

Egri Viktor ironikus hangvételű kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor békepolitikájáról, amelyre Menczer Tamás reagált: szerinte a sportkommentátor kijelentései elszakadnak a valóságtól és önellentmondásosak.

Sorra jelentik be a kerületi vezetők, hogy átvennék a fővárosi közterületek fenntartását.

Sorra buknak ki a csontvázak a szekrényből.

A brüsszeli lépés ellentétes Magyarország érdekeivel.

Federica Mogherini is lemondott posztjáról.

Budapestünk esszenciája mutatkozik meg a kötetben.

Döntetlenre végződött a drámai mérkőzés a világbajnokság középdöntőjében.

Eddig főként közönyt és elfordulást váltottak ki a Tisza roma szavazókat célzó megmozdulásai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.