Rendkívül etikátlan, amit a Momentum elnöke tett
Egy jogfosztott és megfélemlített közösség tagjait arra szólítja fel, hogy egy román pártra szavazzanak.
Egy jogfosztott és megfélemlített közösség tagjait arra szólítja fel, hogy egy román pártra szavazzanak.

A nemzeti érdek létezik, de ezt nem értik vagy nem akarják érteni a Momentum fiataljai. Ez tragikus.

Van egy székely mondás, ami tökéletesen ráillik a Momentum vezetőire: egyszer láttam, az se az volt.

A nyilvánosság előtt beharangozott mentorcsapat igazából csak Fekete-Győr András fejében létezik.

A „román Momentum”, vagyis az USR jelöltjeinek támogatására buzdított pénteken Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

Zsigmond Barna Pál: Csak magyar jelöltek tudják megfelelően képviselni a romániai magyar közösségek érdekeit.
Bajnai Gordon bukott miniszterelnökkel és elkopott szakértőkkel erősítene a Momentum.

„Nem tudom, hogy Gyurcsány mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.”

Nem ez az első eset, hogy a Momentum a romániai jelölteket támogatja a magyarokkal szemben.

“Szintet léptünk az obstrukcióban” – közölte Dukán András Ferenc, a csepeli Momentum politikusa azzal kapcsolatban, hogy Covid-fertőzés miatt hiányoztak a fideszesek a közgyűlésből.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.