Románul üdvözölték a momentumosok Soós Zoltán győzelmét
Baja momentumos önkormányzata román nyelvű levéllel köszöntötte Marosvásárhely új polgármesterét.
Baja momentumos önkormányzata román nyelvű levéllel köszöntötte Marosvásárhely új polgármesterét.

Ne essünk bele ugyanabba a tételtévesztésbe, mint a Momentum politikusa, aki nem látja a fától az erdőt.

Korábban megrovást kapott, most 10 százalékos fizetéscsökkentéssel sújtották Balogh Csaba momentumos polgármestert
Azt terjeszti közösségi oldalán a Momentum elnöke, hogy az egészségügyi dolgozók nem kapnak béremelést.
Bíró László győzelmével az egész ellenzéki összefogáson belül megerősödhet a szélsőséges-kirekesztő szellemiség jelenléte.

Elemzés arról, honnan indultak és hová jutottak a baloldali pártok a hatalom megszerzése érdekében.

Lassan ölő méreg tizedeli és nullázza le az úgynevezett szivárványkoalíció pártjait.

Vicc, nem vicc, ennek a románpárti, ködgyertyát hajigáló tápos ifjúnak a pártja készül kormányra. Nem ér nevetni.
A liberális párt azzal a Jobbikkal is összeáll, amelynek politikusai többször antiszemita kijelentéseket tettek.

A Momentum elnökét és Szarvas Koppány Bendegúzt azért vádolták meg, mert rendőröket dobáltak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háziállat életét követelte a kegyetlen téli időjárás a III. kerületben.

Rosszul öregedtek Szabó Andrea kijelentései.

A feladatkört Réthelyi Miklóstól veszi át.

Brüsszelben kész a terv, de a nemzeti kormány kitart.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

Davosban készülnek akcióba lépni.

Versenyképességi hátrány a kibocsátási normák javulása nélkül.

A lakosság együttműködésével megszűnhet a fenyőhelyzet.

Járvány nincs, de tömegesek a megbetegedések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.