Momentum: szórakozik a fiatal burzsoázia

Idealista radikális baloldali fiataljainkból a globális mozgatók magyarul beszélő megszállókat csináltak.

Budapest, 2019. április 26. Fekete-Gyõr András, a Momentum elnöke (k) a Jövõt a diákoknak! címmel megrendezett demonstráción az Országház elõtt 2019. április 26-án. A tüntetést felsõoktatási felvételit 2020-tól nyelvvizsgához kötõ kormányzati tervek ellen szervezték. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

A nyári kis Covid-rés idején gyorsan meglátogattam régi prágai teológiaprofesszoromat. Leültünk az egyik tipikusan rossz kiszolgálással megvert, de jó sörrel megáldott cseh vendéglőben egy kis beszélgetésre. A mai diákságról kezdett mesélni, kicsit keserűen taglalta az egyetemi túlpolitizált légkör émelyítő hétköznapjait, a petíciók, ellenpetíciók és ellen-ellenpetíciók világát. Az ambíciótól szétpattanó fiatal asszisztensek önkényeskedését, akik ugyan a latin- és görögvizsgán épphogy csak átbukdácsoltak, az új világrend lingóját annál folyékonyabban beszélik.

Ők azok, akik a messiásszindrómában szenvedő oligarchák adományaitól roskadozó európai alapítványok pénzével határozatlan időre képesek meghosszabbítani tanulmányaikat. Az egyetem gazdasági túlélése érdekében azt is meg kell nekik engedni, hogy társaiknak előadják az őket pénzelő intézmények genderelméleteit és a multikulturalizmus egyedülálló létjogosultságáról szóló dogmáit. Ezután pedig mindannyian együtt, irány a rendszeres kormányellenes tüntetésekre a Vencel téren, márkás kis szerelésükben diszkréten divatozva, csúcsmodell telefonjukkal a kezükben ígérik büszke szüleiknek, hogy vacsorára már otthon lesznek. A szülők pedig tudják, hogy idealista csemetéik egy kormányellenes tüntetésnél biztonságosabb helyen talán nem is lehetnének.

Professzorom elbeszélésében legjobban az az észrevétele fogott meg, miszerint ezekből a tüntetésekből és miniforradalmacskákból épp az hiányzik, ami az ilyen eseményeknek értelmet adott: a tét, a veszély, a rizikó. Az 1968-as prágai tavasz utáni úgynevezett csehszlovák normalizációban felnőtt generáció számára a tiltakozás és ellenállás minden formája komoly személyes következményeket vont maga után, az egyetemről vagy munkahelyről való elbocsátástól a sokéves börtönbüntetésekig.

A pankráci börtöncellák tele voltak fiatal szamizdatosztogató, konyhaszemináriumon politizálgató fiatalokkal. Még az általam is látogatott első, 1989-es tüntetéseket sem azért vették körül a rohamsisakos rendőrök, hogy esetleg a kapitalizmus jogtiprásaitól feldühödött diáktömeg elől védjék a McDonald’s vagy Tommy Hilfiger kirakatait. Sőt a diaszpórában élő magyarságot ma politikai lábtörlőként használó momentumos fia­talságnak az is teljesen elképzelhetetlen fogalom, mi az beállni egy bosszúvággyal és fanatizmussal teli ultranacionalista tömeg közepére tinédzserfejjel, és számonkérni az öklüket rázóktól magyarellenes szlogenjeiket.

Ha ma nem mész el hülyeorbánozni és rendőröket dobálni a Kossuth térre, nem vagy jó fej. Ha nem a legújabb divatsérelemért rázod az öklödet és nem a legmenőbb áldozatcsoport panaszait fájlalod, az legalább olyan ciki, mintha már legalább kétéves lenne a telefonod vagy a múlt évi Nike-kollekció darabja ékesítené lábadat. A tüntetést kísérő rendőröket pedig te már csak úgy ismered, mint akik a forgalmat irányítják a néhány száz, önmaga küldetéstudatától duzzadó egoista körül.

Az irónia sajnos az, hogy a mai diáktüntetéseken elhangzó legextrémebb nézeteket is – felháborodás helyett – a fennálló hatalmi hierarchia brüsszeli fellegvárában inkább kirobbanó ováció és a Ceaușescu-beszédek kora óta nem tapasztalt tapsvihar fogadná. Ami pedig még ennél is kínosabb, hogy az ott ügyködő öltönyös, magánsofőrös nagykutyák a fiatalos hőbörgőknél ma már sokkal radikálisabb elveket vallanak. Ott már olyan szabályok felállítását tárgyalják a törvényatyák/anyák, amelyekről még a kis lila standjaik mögött álló örökkön mosolygó burzsuj forradalmáraink is csak pironkodva mernek beszélni. Ők azt hiszik, még mindig a jobboldallal kell vitázniuk, amikor Brüsszel már a hagyományos baloldal felszámolásánál tart. Büszkén haladónak hiszik magukat, amiért kiállnak a fajok és nemek egyenlőségéért, amikor az európai elit már magától értetődőnek tartja az újonnan érkező idegen népek előjo­gait az európai őslakossággal szemben. A marxizmus elveit próbálják újra forradalmasítani, miközben az őket mozgató erők már a globális nyílt társdalom eszmehordozói és a radikális iszlámmal való örök szövetségnél tartanak. Momentumos európai képvise­lőink még mindig a hazaárulást tartják igazán ütős bulinak, de az Európai Parlamentben ülő kollégáik többsége már egy sokkal nagyobb volumenű civilizáció kiárusításánál tart.

Idealista radikális baloldali fiataljainkból tudtukon kívül a hatalmas és elképesztően gazdag globális mozgatók magyarul beszélő megszállókat csináltak. Azt hiszik, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem elbarikádozásával csak egy jelentéktelen kis oktatási intézményt tartanak blokád alatt, de valójában önkéntelenül is egy globális hatalom helytartói. A nemzetközi liberális internacionálé oligarchái megtalálták a módját annak, hogy megszálljanak egy országot anélkül, hogy határokat lépjenek át. A kis lila papírstandok, melyek mögül a metrómegállók bejáratánál próbálják magukhoz csalogatni dolgukra siető fiataljainkat pedig – ha ennek nem vetünk gátat –, a helyünket majdan elfoglaló népcsoport előminaretjei.

A szerző teológus, újságíró