Háromszor sértett törvényt az összefogás Nyíregyházán
Három elmarasztaló határozatot is hozott a nyíregyházi ellenzékhez kötődő törvénysértések és hazugságaik miatt a helyi választási bizottság.
Három elmarasztaló határozatot is hozott a nyíregyházi ellenzékhez kötődő törvénysértések és hazugságaik miatt a helyi választási bizottság.
Ezalényeg.hu címen indult a napokban egy helyi kampánytémákra fókuszáló lapcsoport, amely bevallottan az ellenzék szekerét tolja az önkormányzati választások kampányában.
Az emberölésért elítélt, többszörösen visszaeső egykori amatőr színházi rendező, Liebe Attila aktivistaként segíti az ózdi ellenzéki összefogást, ezzel együtt Janiczak Dávid polgármester-jelölti kampányát.
Nem veszélyeztetik a keresztény társadalmakat a muszlim bevándorlók – egyebek közt erről beszélt 2016-ban Varga Norbert.
A bíróság most végre kimondta: érvénytelen az a „megállapodás”. Az MSZP semmiféle „használati jogot” nem adhatott át, azok az elvtársi idők már elmúltak.
A kampány nem térítette el a szavazókat korábbi pártjaiktól, egyedül a Fidesz látszik kivételnek: a kormánypártot júliusban 32, augusztusban 34 százalék támogatta, most szeptemberben 35 százalék.
Molnár Gyulának és Tóth Bertalannak, az MSZP akkori elnökének, illetve frakcióvezetőjének címzett levelében bírálta a szocialisták vezetését Csizmár Gábor, a párt egykori munkaügyi minisztere.
Az októberi önkormányzati választásnak különösen nagy tétje van, a bevándorláspárti európai baloldal ugyanis minden szinten ki akarja építeni a hálózatát a tagállamokban – mondta Halász János.
Ma tizenhárom éve, hogy kiszivárgott az őszödi beszéd, pontosabban annak legfontosabb mondatai, aminek következtében Magyarország a rendszerváltás utáni legsúlyosabb politikai válságát élte át.
A volt terézvárosi alpolgármester bő másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a vádhatóság szerint, illetve ennyi volt az általa kezdeményezett kerületi ingatlanok eladásával veszélyeztetett érték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Dmitrij Peszkov a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon beszélt a közel-keleti helyzetről.
A magyar emberek kezében van a döntés – mondta a frakcióvezető.
Íme, a javasolt és az elkerülendő ételek csontritkulás esetén.
A másodlagos otthonok felé is egyre inkább elvárás, hogy egész évben használhatók legyenek.
„Négy évig Carlo Ancelotti volt a vezetőedző, és még azok az automatizmusok működnek nálunk, amiket ő megkövetelt.”
Méltányosági alapon jár a kompenzáció.
Még tart a hangolás, de várhatóan még az idén megismerhetjük majd a 280 lóerős Opel Mokka GSE-t.
„Négy évig Carlo Ancelotti volt a vezetőedző, és még azok az automatizmusok működnek nálunk, amiket ő megkövetelt.”
Méltányosági alapon jár a kompenzáció.
Még tart a hangolás, de várhatóan még az idén megismerhetjük majd a 280 lóerős Opel Mokka GSE-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.