Terrorizmussal kapcsolatba hozható migránsokat találtak Boszniában
Hivatalos adatok szerint a tavalyi évben több mint 24 ezer illegális bevándorló haladt át Bosznia-Hercegovinán Nyugat-Európa felé.
Hivatalos adatok szerint a tavalyi évben több mint 24 ezer illegális bevándorló haladt át Bosznia-Hercegovinán Nyugat-Európa felé.
Egy 22 éves szarajevói nő levélben fordult a bosznia-hercegovinai hatóságokhoz, és azt kérte, hogy két másik nőtársával és kiskorú gyermekeikkel együtt hazatérhessenek Boszniába.
Szalám Abdulkáder rendőrfőnök szerint az Iszlám Állam fegyveresei által kivégzett foglyok egyike az iraki hadsereg katonája volt, a másik pedig egy rendőr.
A szíriai kurdok nemzetközi különbíróságok felállítását javasolják, mert attól tartanak, hogy az elfogott embereket nem veszik át tőlük.
Iránban őrizetbe vettek három embert a Forradalmi Gárda ellen február 13-án elkövetett merénylettel összefüggésben – derült ki a katonai testület hétfői közleményből. Az öngyilkos támadásban a Forradalmi Gárda 27 tagja halt meg.
Általánosságban elrendelik a külföldi harcosok őrizetbe vételét, illetve nemzetközi körözést adnak ki ellenük terrorszervezethez való csatlakozás miatt.
Az Iszlám Állam terrorszervezet több mint 300, nagyrészt külföldi dzsihadistája tárgyalások segítségével igyekszik kijutni a délkelet-szíriai Baghúz településéből, amelyet körbekerítettek a nyugati támogatást élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) katonái
Legalább tizenöten vesztették életüket az északnyugat-szíriai Idlíb városában történt két robbantásos merényletben hétfőn – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, brit székhelyű aktivistahálózat.
A Szíria északi részét ellenőrző kurd hatóságok hétfőn leszögezték, hogy nem engedik szabadon az Iszlám Állam elfogott, külföldi állampolgárságú dzsihadistáit, de hazájuknak felelősséget kell vállalnia értük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Izrael folytatni fogja a támadásokat.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Izrael folytatni fogja a támadásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.