Szakértő: A közel-keleti légkör felforrósodása okozta a nyugat-európai merényleteket
Nem lehet tudni, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetnek még hány alvó sejtje, magasan képzett, Európába feladattal telepített ügynöke van – mondta Horváth József.
Nem lehet tudni, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetnek még hány alvó sejtje, magasan képzett, Európába feladattal telepített ügynöke van – mondta Horváth József.
Számos más európai országhoz hasonlóan Németország is megemelte a hétvégén a terrorfenyegetettségi szintjét, miután amerikai légicsapásban életét vesztette Kászem Szolejmani iráni tábornok.
Legalább 30 ember vesztette életét hétfőn Nigéria északkeleti Borno államában egy zsúfolt hídon elkövetett pokolgépes merénylet következtében – közölték különböző források a Reuters hírügynökséggel.
Az al-Shabaab szomáliai dzsihadista szervezet vasárnapra virradóra lerohant egy kenyai légitámaszpontot, amelyet az amerikai hadsereg is használ terrorellenes műveletekhez, a támadásban három amerikai állampolgár is életét vesztette – közölték a kenyai és
Az amerikai vezetésű koalíció szóvivője hangsúlyozta, hogy néhány műveletet még végrehajthatnak, és önvédelemből csapást mérhetnek a szélsőségesekkel szemben.
Donald Trump az 1979-es amerikai-iráni válságot is felidézte, amikor Teherán 52 amerikai túszt ejtett, s Washington erre válaszul a túszok számával megegyező, vagyis 52 iráni célpontot bombázott.
A nyomozók szombaton kiderítették, hogy a támadó, akit rendőrök agyonlőttek, korábban radikalizálódott, és készült a támadásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.