Repülő idő
Németországban rendkívüli népszerűségnek örvendenek a történelmi repülőgépek, nem véletlenül itt rendezik meg hosszú idő óta Európa legnagyobb oldtimer repülőgép fesztiválját, a Hahnweidét.
Németországban rendkívüli népszerűségnek örvendenek a történelmi repülőgépek, nem véletlenül itt rendezik meg hosszú idő óta Európa legnagyobb oldtimer repülőgép fesztiválját, a Hahnweidét.

Portugália és Luxemburg is vesz át az Ocean Viking civil hajó fedélzetén Lampedusához érkezett illegális bevándorlókból.
Ma a német társadalom körülbelül 30 százaléka nem német származású, és az országba érkező migránsoknak csupán a 2 százaléka tud valamennyire németül – tájékoztatott Nógrádi György.
Kozma Imre atya vezetésével és az önkéntesek segítségével az irgalmasság, a keresztényi felebaráti szeretet megroppantotta a rendszert – emlékezett a köztársasági elnök felesége.
Berlinben bukkant fel a héten Joshua Wong, a hongkongi tüntetések egyik vezetője. A Pekinggel szemben ellenséges, kemény fellépést szorgalmazó aktivista Heiko Maas külügyminiszterrel is találkozott.

A magyar-német együttműködés rendkívül sokrétű, és inkább erről, „a lényegről, a tényekről kellene beszélni, és nem jogállamisági köntösbe burkolózva egymást bántani”.

Szeptember 1-jén 3,3 millió szászországi és 2,1 millió brandenburgi választásra jogosult polgár dönthetett arról, hogy a következő öt évben miként alakuljon a tartományi parlamentek összetétele.

A magyar történelem során a szabadság egyet jelentett az önazonosság, a nyelv és a kultúra megőrzésének lehetőségével – idézte fel a házelnök Berliben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.