KSH: Megélénkült a beruházások növekedése az első negyedévben
A Mol döntése értelmében a a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára 3 forinttal, míg a gázolajé 6 forinttal mérséklődik szerdán.
Banai Péter Benő államtitkár elmondta: a gazdasági környezetnek is köszönhető, hogy Magyarországon prosperálnak a vállalkozások.
A gazdasági elemzések egyik jelentős dilemmája, vajon az állami kiadások és adóbevételek támaszt adnak-e a növekedésnek, segítik-e a fellendülést.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, míg Magyarország a lakosságszámát tekintve a 92., addig export-teljesítménye alapján a 34. helyen áll a világon.
Az elmúlt években a várost érintő 25 beruházást jelentettek be, amivel 8142 új munkahely jött létre – emlékeztetett a külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar olajipari cég arra reagált, hogy az ukrán szállító felfüggesztette a Magyarország felé tartó olajszállítást a Barátság kőolajvezetéken.
A paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter közleményében az ellátásbiztonság és a klímavédelmi célok elérésének megkerülhetetlen tényezőjének nevezte az atomenergiát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soha nem fordult még elő európai kupameccsen, hogy öt gól szülessen a hosszabbításban.
Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben – fogalmazott a miniszterelnök.
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.
A rendőrség súlyos csapást mért a hazai kábítószerpiacra.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.