Mészáros József, a MÁK elnöke köszöntőjében elmondta: a Budapest Public Finance Seminar célja, hogy évről évre más témákat fókuszba állítva induljon beszélgetés, vita különböző tudományos kérdésekről, azok gyakorlatban való hasznosításáról. Az idén már második alkalommal megrendezett konferencia révén egyúttal szeretnék a Magyar Államkincstárat és a Magyar Közgazdasági Társaságot szerephez juttatni a régióban, valamint megnyerni a diákságot ahhoz, hogy vegyen részt ebben a diskurzusban.

Egy megállapodás, amely a Google-nak 1,375 milliárd dollárjába került
Azzal az állítással perelték be a céget két alkalommal is, miszerint a vállalat a lakosok hozzájárulása nélkül gyűjtött adatokat az arcukról és a hangjukról.