Edzője húsz éve aratott sikere is motiválta csúcstartónkat
Takács Boglárka harmadik helyen végzett az elődöntőjében, mégsem volt teljesen elégedett.
Takács Boglárka harmadik helyen végzett az elődöntőjében, mégsem volt teljesen elégedett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.

Szigorítás jön a terror után.

Az EU-s cenzúrahálózatnak magyar szereplői is vannak.

Az erőmű igazgatója szerint nagy a baj.

Komoly fellendülés érzékelhető a hazai turizmusban.

Visszatekintés az év harmadik hónapjára.

Nem mindennapi befejezést hozott a női kézilabda Magyar Kupa kedd esti nyolcaddöntője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.