Jól járnak a hűsölő gazdagok
A PNAS folyóiratban közölt cikk szerzői annak néztek utána, hogy a klímaváltozás milyen hatással van az egyes térségek gazdasági teljesítményére.
A PNAS folyóiratban közölt cikk szerzői annak néztek utána, hogy a klímaváltozás milyen hatással van az egyes térségek gazdasági teljesítményére.

Az egyebek mellett könyvbemutatókat, dedikálásokat, ismeretterjesztő előadásokat és gyerekprogramokat felvonultató fesztivál díszvendég országa Norvégia.
Mintegy 400 programmal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és képregénykészítéssel várja a könyvújdonságokra vágyókat az idei könyvfesztivál.

Norvégia novemberig meghosszabbította az ideiglenes határellenőrzéseket terrorfenyegetés miatt és az illegális bevándorlók kiszűrésére.
Hosszú pénteken 400 méter vegyesen és 200 méter pillangón győzött – utóbbiban holtversenyben -, valamint 50 méter háton harmadik lett.
A norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb szuverén pénzügyi alapja a tervek szerint csökkenti a kötvények arányát teljes vagyonában és ennek részeként kivesz referencia-indexéből tíz feltörekvő országot, köztük Magyarországot. A nyugdíjalap múlt év
Hosszú pénteken 400 méter vegyesen és 200 méter pillangón győzött – utóbbiban holtversenyben -, valamint 50 méter háton harmadik lett.
Véget ért a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozat első két fordulója. Kedden a skandinávok voltak a főszereplők: Svédország három gólt szerzett Norvégia ellen, de így sem nyert Oslóban.

Kikötött több száz emberrel a fedélzetén bajba került Viking Sky nevű luxushajó a norvégiai Molde kikötőjében, miután egy napig hánykolódott tehetetlenül a tengeren.
Helikopterrel, egyesével mentik ki a norvég partok közelében bajba került tengerjáró luxushajó 1373 utasát. A norvég hatóságok tájékoztatása szerint 463 embert sikerült közülük biztonságba helyezni, mielőtt felfüggesztették a mentést, hogy a hajót bevonta



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.