Novák Katalin: Az államkincstár már majdnem ezer babaváró támogatás iránti kérelmet rögzített
A családvédelmi akcióterv „mérföldkő” a családok támogatásában, hiszen korábban még nem voltak hasonló lehetőségek – hangoztatta az államtitkár.
A családvédelmi akcióterv „mérföldkő” a családok támogatásában, hiszen korábban még nem voltak hasonló lehetőségek – hangoztatta az államtitkár.

A házasságok tekintetében már 2010 óta nagyon kedvező folyamatok vannak, míg a 2000-es évek elején a folyamatosan csökkent a házasságkötések száma, 2010 óta pedig folyamatosan növekszik.

Több mint 400 diabéteszes gyerek vehet részt az idén először kifejezetten nekik szervezett táborokban, közülük mintegy 300-an ottalvós, a többiek napközis táborban tölthetnek el egy-egy hetet.

A Fidesz alelnöke kifejtette: mindkét ország számára fontos a migrációs kihívás, ezért az észt belügyminiszter látogatásán tájékozódik arról, hogyan védi Európa határait Magyarország.
A Karmelita kolostorban tartott megbeszélésen jelen volt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is – tudósított az MTI.

Novák Katalin közölte, az első héten 2500-an igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, a kormány várakozásai szerint pedig egy év alatt 10 ezer családnak tudnak segíteni ezzel a kedvezménnyel.

Az idén 5 milliárd, jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben a nagycsaládosok autóvásárlási igényének kielégítésére, de a keret növelhető.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kiemelte, hogy naponta mintegy kétezren intéznek ügyet a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan a kormányablakokban és járási hivatalokban.
A legfeljebb 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatást az államkincstárnál lehet igényelni, az ügyintézés pedig elektronikus is megtörténhet – közölte a családügyi államtitkár.

Ismertették: a kormányablakokban már több mint 4600 alkalommal nyomták meg a családvédelmi akcióhoz kapcsolódó sorszámhúzó gombot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

2023 karácsonyán még kérdéses volt, hogy a jó fog-e győzni, vagy azok, akik többmilliós fizetésekért dolgoznak saját hazájuk ellen.

Kimondottan komoly kisgyerek volt – árulta el Sipos Erzsébet a kormányfő titkát.

A gyorsaság, az impulzivitás és az improvizáció az, amiben jól érzi magát, az emberek szenvedését viszont 43 évnyi szolgálat után is nehezen viseli a mentős.

Nem vitás, a cél egy professzionális adatbázis kiépítése.

Magyar Péter főnöke uniós zászló alatt vezényelne katonákat a harctérre.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

Az Across szabadidő-autó második generációja egyes piacokon már rendelhető benzines és hibrid hajtásláncokkal.

Tűzesetekhez, műszaki mentéshez, autóbalesetekhez és szén-monoxid miatt is riasztották a lánglovagokat.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.