A jövő héten már embereken tesztelik az oltóanyagot
Oltóanyagot fejlesztett ki az Oxfordi Egyetem az új típusú koronavírus ellen, a vakcina emberi tesztelése a héten kezdődik – jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter.
Oltóanyagot fejlesztett ki az Oxfordi Egyetem az új típusú koronavírus ellen, a vakcina emberi tesztelése a héten kezdődik – jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter.

Engedélyezték annak a szernek az alkalmazását, amelynek a hatóanyagából Magyarországon is nagy mennyiségben van – írja a vg.hu.

Befejezte a koronavírus elleni oltás szintetizálását és megkezdené első, embereken végrehajtatott tesztjeit is a temesvári OncoGen Kutatóközpont – jelentette be Virgil Păunescu professzor.
Két új vakcina várható előállításáról számolt be a minap a kínai állami televízió, ami újabb jele annak, hogy Peking igyekszik a vírus elleni harc éllovasaként feltünteni magát.

A tradicionális kínai módszerek hazánkban élő professzora, Yu Funian szerint a fertőzés terjedésének megelőzésében és az immunrendszer erősítésében lehetnek hatásosak a hagyományos készítmények.

Magyarországon jelenleg nem kell tartania a megbetegedéstől azoknak, akik a közelmúltban nem jártak Kínában, vagy a velük egy háztartásban élők nem utaztak a fertőzött országokba.
Fontos szerepe van a koronavírus-járvány megfékezésében a beharangozott vakcinakutatásoknak, amelyek során rövid idő alatt csak passzív oltóanyag előállítása reális.

Horváth Ildikó elmondta: a járvány még nincs az országban, így mostanában érdemes kérni az oltást, amelynek beadása után két hét alatt alakul ki a védettség.
A hatóanyagot 70 állaton tesztelték, hatására az allergiás tünetek csökkentek az érintett embereknél. A gazdik emellett többször is simogatták a cicájukat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

A békemenettel Magyarország azt üzente a világnak, hogy készen áll a budapesti békecsúcs megrendezésére - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.