A jövő járványaival foglalkozó nemzetközi szervezet, a CEPI támogatásával három kutatócsoport is megkezdte a kínai koronavírus elleni vakcina kifejlesztését, és az oroszok is bejelentették, hogy dolgoznak a védőoltáson. A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos általános tudnivalókról lapunk az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) védőoltás-munkacsoportjának vezetőjét, Zsigmond Krisztinát kérdezte. A szakember elmondta: a védőoltás is gyógyszer, ezért a fejlesztésére ugyanolyan szigorú előírások vonatkoznak.
Miként a gyógyszereknek, a vakcináknak is négy klinikai vizsgálati fázison kell átesniük, ami minimum nyolc, de akár 18 évig is eltarthat, hogy végül egy olyan készítmény kerülhessen forgalomba, amely megfelelő védelmet nyújt az adott betegség ellen. A vakcina esetében először is meg kell határozni az antigént, amelyet felismerve az emberi szervezet képes specifikus immunválaszt adni.

Fotó: MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Ha ez megvan, akkor jöhet az I. fázisú klinikai vizsgálat, amelynek során annak hatását kisszámú (10–50), egészséges önkéntesen vizsgálják. Megnézik, alakított-e ki immunválaszt, mennyire biztonságos, milyen mellékhatást okoz, vagyis hogy érdemes-e továbbmenni vele. Ha ennél a fázisnál úgy ítélik meg, hogy az adott antigén immunválaszt alakított ki és jól volt tolerálható, akkor a következő lépésben már százas nagyságrendű egészséges önkéntesen tesztelik.
Itt már azt nézik, képes-e a betegség megelőzésére. Még részletesebben elemzik a mellékhatásprofilt, a tolerálhatóságot és a kiváltott ellenanyag mértékét. A lényeg – mondta a szakember –, hogy a szervezet hosszú távon képes legyen ellenanyagot termelni, amikor találkozik a kórokozóval, észrevétlenül leküzdve ezt, anélkül, hogy mi egyáltalán tudnánk róla.
Ebben a II. fázisban állapítják meg azt is, hogy elegendő-e ennek a hosszú távú védettségnek a kialakításához egy adag vakcina, vagy mondjuk 2-3 oltás kell. Ez egy nagyon kritikus pont, mert ha az oltóanyag nem tud megfelelő mértékű immunválaszt kiváltani, amely a védettséget biztosítja, akkor leállítják a vizsgálatot. Ha az immunválasz megfelelő, a készítmény jól tolerálható és biztonságos a mellékhatásprofil, akkor jön a III. fázis – közölte a munkacsoport vezetője.