Menekülés helyett
Az államadósság a balliberális kormányok tevékenységének nyomán 2010-re a GDP 81 százalékára nőtt, ami mára az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően 68,7 százalékára csökkent.
Az államadósság a balliberális kormányok tevékenységének nyomán 2010-re a GDP 81 százalékára nőtt, ami mára az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően 68,7 százalékára csökkent.
A szakadék széléről kellett visszahúzni az országot 2010-ben az Orbán-kormánynak, de ennél sokkal többet tett az elmúlt kilenc évben.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint egyértelműen korrigálni kellett a szocialista-szabad demokrata kormányok tékozlását.
A statisztikai mutatók mögött mindig ott vannak az emberek, a magyar családok, s nekik, igaza van Békesinek, érdekükben áll, hogy ez a kormányzás hosszabb távon is fennmaradjon.
A jelenlegi kormány most jelentősen megemelte a támogatást, cserébe azt várta el, hogy ne lyukas hordóba öntse a vizet. Ez abszolút legitim kívánság – hangsúlyozta.
A munkahelyteremtés ösztönzése és a családbarát politika volt az Orbán-kormány talán két legfontosabb ígérete. És ami ennél is fontosabb, az az, hogy ez már nem ígéret.
Milyen a viszonyunk Európához? Milyen Európa viszonya hozzánk? Két rövid kérdés, amely azonban súlyos, összetett elemzést és hosszabb választ igényel.
A közgazdasági „szakma”, a közgazdászok, bankárok, nemzetközi hitelminősítők évről évre megjósolják, hogy amit a magyar kormány akar, az lehetetlen.
A DK-nak az EP-választáson elért sikere részben annak tudható be, hogy tudatosan az Orbán-kormány politikájával szöges ellentétbe helyezkedett, ezzel bizonyos szavazói rétegeknek vonzóvá vált.
A 42. jogászvándorgyűlés megnyitóján, a lillafüredi Palota Szállóban mondta el miniszterként utolsó beszédét Trócsányi László, aki a Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltjeinek listáját vezeti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Joseph Aun libanoni elnök arra figyelmeztetett, hogy a síita milícia erővel történő lefegyverzése romba döntheti az országukat.
Mohammed al-Hulaifi közötti konfliktusban közvetítő Katar főtárgyalója kijelentette: a nehézségek ellenére folytatják a munkát.
Ötven évet kellett várnia a titokzatos bűntény megoldására. Az áldozat családja végre válaszokat kapott.
Az is kiderült, hogy mennyien festenek tojást és locsolkodnak.
A bomba több mint 1000 Celsius-fokos (1832 Fahrenheit-fok) tűzgolyót hozott létre, és azt több mint két másodpercig fenntartotta. A robbanás 15-ször tovább tartott, mint egy hasonló TNT-robbanás.
Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága precedensítéletet hozott arról, a „nő” és a „nem” meghatározása „biológiai nőre és biológiai nemre” vonatkozik. Ez háborította fel a transzjogi aktivistákat.
Oscar Piastri nyerte meg a Szaúdi Nagydíjat, Verstappen mellett Charles Leclerc a dobogón.
Ezt nem lehet mentegetni, ezt nem lehet magyarázgatni, ezt a lehető leghatározottabb módon el kell utasítani!
A bomba több mint 1000 Celsius-fokos (1832 Fahrenheit-fok) tűzgolyót hozott létre, és azt több mint két másodpercig fenntartotta. A robbanás 15-ször tovább tartott, mint egy hasonló TNT-robbanás.
Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága precedensítéletet hozott arról, a „nő” és a „nem” meghatározása „biológiai nőre és biológiai nemre” vonatkozik. Ez háborította fel a transzjogi aktivistákat.
Oscar Piastri nyerte meg a Szaúdi Nagydíjat, Verstappen mellett Charles Leclerc a dobogón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.