Jó üzletek, nem druzsba
A magyar miniszterelnök ezúttal sem üres kézzel tért haza Moszkvából.
A magyar miniszterelnök ezúttal sem üres kézzel tért haza Moszkvából.
Eon-vezető: Nem azon kellene gondolkodni, miként oldható meg az energiaellátás orosz földgáz nélkül.
Magyarország nagy valószínűséggel megkapja az igényelt plusz egymilliárd köbméter földgázt Oroszországtól.
Az ukrán válságról, magyar–orosz partnerségről és energiaügyekről is szó volt a két vezető egyeztetésén.
A Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) kerekasztal-beszélgetésén vettünk részt.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kijelentette, hogy szolidaritást kell vállalniuk a szomszédukkal.
A szófiai orosz nagykövet egy korábbi, moszkvai követelésre reagálva nyugtatta meg a közvéleményt.
Oroszország továbbra is „kombinált” választ készít elő az Egyesült Államoknak és a NATO-nak.
A miniszterelnök Moszkvában elmondta: a gázimport mennyiségének növeléséről is tárgyalni fog.
Az ellenzéki pártok megerősödtek, miközben a kormány védelmi szerződést ír alá Amerikával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hősként tértek haza a 2009-es egyiptomi vb bronzérmeseiként, de nem úgy, ahogy szerették volna.
The Tisza Party leadership spares no one and nothing.
A száműzetésben lévő iráni ellenzéki Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetőjének távozását követeli az Irán elleni amerikai támadásokat követően.
A világ legismertebb gospel sztárkórusa ismét Magyarországra látogat.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
Dömötör szerint a Voks 2025 megálljt parancsolhat Brüsszel ukrán bővítési terveinek.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine, az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
Dömötör szerint a Voks 2025 megálljt parancsolhat Brüsszel ukrán bővítési terveinek.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine, az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.