Több országban is létrejött az összefogás a járvány miatt
Teljesen érthetetlen, hogy a magyar ellenzéki pártok miért mennek szembe a társadalmi akarattal, a saját választóik akaratával – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Teljesen érthetetlen, hogy a magyar ellenzéki pártok miért mennek szembe a társadalmi akarattal, a saját választóik akaratával – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
A Fidesz frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető miniszter arra kérte az ellenzéket, hogy a koronavírus-járvány leküzdésének ügyében fogjanak össze a kormánypártokkal.
Fáj nekik a magyarok összefogása.
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében most a polgármester tényleg polgármester legyen és ne pártpolitikus – mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.
A koronavírus-járvány miatti távoktatás kapcsán több száz egyetemista döntött úgy, hogy önkéntesen online tanórákat tart az egészségügyben dolgozók gyermekeinek.
Most is bebizonyosodott, hogy az ellenzékre ilyen súlyos időkben sem lehet számítani. Pedig most nagy szükség lenne az összefogásra – fogalmazott Németh Szilárd.
Sajnos vannak, akik visszaélnek az emberek bizalmával – mondta Herczegh Anita, és bemutatta azt az igazoló kártyát, amellyel a szolgálatok önkéntesei keresik fel a segítséget kérőket.
Az öt legerősebb európai labdarúgó-bajnokság legalább 3,4 milliárd eurót veszíthet a koronavírus-járvány okozta kényszerleállások miatt.
A nemzetközi együttműködés erősítését hangsúlyozta a koronavírus-járvány leküzdéséhez egy televíziós interjúban Juval Harari.
Bajban ismerszik meg igazán a másik, tartja a mondás, és most látszik csak igazán, milyen sok önzetlen és segítőkész ember él ebben az országban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre elterjedtebb ez a súlyos betegség.
Már több mint tízezren aláírták a Nem a mi háborúnk petíciót.
Vörös Imre szerint a bulvárhíreket fogyasztó vidékiek miatt nem lehet népszavazást tartani Magyarországon.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
Az új hidegháború már titkos és infrastruktúraellenes műveletekben is zajlik.
Miközben a francia politika az Oroszország elleni szankciók zászlóvivője, az orosz piac továbbra is fontos partnere a francia filmiparnak. 2024-ben 73 francia film került bemutatásra Oroszországban.
Bulgária hétfőn jelezte: kérésre engedélyezné Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön légterén a tervezett budapesti csúcstalálkozóra.
A Premier League címvédője egymás után négy vereséget szenvedett, s ez rengeteg kérdést vet fel.
A magyarok leginkább Budapestre, Egerbe és Gyulára utaznak.
Keller András értékelte lapunknak a Bartók-ünnepet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.