Kocsis Máté válaszolt Alföldi Róbertnek: A politika is művészet, , de más a tét, mint a színpadon

nincs találat



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több mint 90 ezren csatlakoztak a DPK-khoz – közölte a miniszterelnök.

Péntek este is történt már ugyanott egy hatalmas ütközés.

A hír futótűzként terjedt a hazai ufóhívők körében.

Hankó Balázs feljelentést tesz az ügyben.

Eközben magas szintű egyeztetések folynak a háború lezárásáról.

„A néppárt politikája Ukrajna támogatása, és tudom, hogy a Tisza is ezen az úton jár” – mondta korábban Wawrykiewicz.

Rohamosan változnak a fejlemények.

Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.

Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal.

Az első és a második nagy háborúból nem tudtunk, de ebből a mostaniból kimaradunk – jelentette ki a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.