Újra Szabó István a Pest megyei közgyűlés elnöke
A megye vitalitását jelzi, hogy ez az ország egyetlen megyéje, ahol növekszik a népesség, és már 1,3 millióan élnek a régióban – mondta az újraválasztott elnök.
A megye vitalitását jelzi, hogy ez az ország egyetlen megyéje, ahol növekszik a népesség, és már 1,3 millióan élnek a régióban – mondta az újraválasztott elnök.

Mintegy hatezerrel többen mentek el tavaly a fővárosból, mint amennyien állandó lakosként odaköltöztek, Pest megyében viszont az állandó lakosok száma 15 ezer fővel nőtt.

A kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt a Pest megyei önkormányzatok és vállalkozások fejlesztéseire.
1260 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül mintegy 27 százalékkal megemelve az eddig Pest megyében rendelkezésre álló férőhelyszámot – nyilatkozta Rákossy Balázs államtitkár.
A Balaton-parti és a tóhoz közeli, továbbá a jó közlekedési kapcsolattal rendelkező Pest és Fejér megyei helységek a legkeresettebbek a falusi csokkal érintett települések közül.

A Pest megyei pályázati kiírás hozzájárul a kormány Családvédelmi Akciótervének keretében megfogalmazott célokhoz – hangoztatta Rákossy Balázs.
Sok munkát ad a vasárnapi vihar a tűzoltóknak Bács-Kiskun és Pest megyében: kidőlt fák, lefújt tetőcserepek és leszakadt vezetékek miatt hívták őket – tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
Ötvenöt illegálisan tartott sertést találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei az egyik Pest megyei állattartó telepen, amely többszörösen megsértette a jogszabályi előírásokat – közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
Kisfilm készült Pest megye épített és természeti örökségéről. A rövidfilm olyan ismert és kevésbé ismert építészeti és természeti kincseket mutat be, mint a ráckevei Hajómalom, a kisoroszi Szigetorr, a váci Diadalív vagy a zsámbéki Romtemplom.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy 13 éves kisfiú volt az áldozat.

Kiemelt szempont a jövő kutatóinak képzése, a tehetségek bevonzása és megtartása, a tudományos pálya vonzóvá tétele.

A Tisza más szakértői, politikusai ezeket az adóemelési terveket már elmondták.

Magyar Péterék legkeményebb megszorításai mind megtalálhatók valamilyen brüsszeli bizottsági dokumentumban.

Decemberben ismét csapást mértek a Barátság kőolajvezetékre.

Közeleg a patrióta fordulat Európában.

De Wever: „Örökre érezni fogjuk a következményeket”.

Ráadásul a 35 éves férfi a helyszínen nem ismerte be a tettét.

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

A pénzintézet a megtakarítás és a hitel összekapcsolásával segít csökkenteni a kamatterheket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.