A MOK majdnem minden javaslatát befogadta a kormány
Pintér Sándor levele szerint egy olyan terület volt, amellyel kapcsolatban nem tudott engedni a kabinet.
Pintér Sándor levele szerint egy olyan terület volt, amellyel kapcsolatban nem tudott engedni a kabinet.

A kormányfő a belügyminiszterrel és a honvédelmi miniszterrel egyeztetett a hadsereg bevonásáról.

A belügyminisztert a barátjának hazudó csaló évek alatt 15 millió forintot szedett ki egy gyanútlan vállalkozótól.

A kormány elképzelései szerint 2023-ra százhúsz százalékkal nőne az orvosok fizetése.
Bruttó 500 ezer forintos, egyszeri jutalomban részesülnek a belügyi tárca irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek hivatalos szolgálati viszonyban álló tagjai, amit még az idén megkapnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hiánypótló honlap indult el Budapest 1944-es amerikai bombázásáról.

Ennek a csatának nem lett győztese.

Újabb vármegyében mutatjuk meg, milyen állapotban van a Tisza Párt hátországa.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

Legalább tíz tisztséget tölt be.

A Fidesz–KDNP levelet küldött Metsolának.

Dubai miliárdosnak képzelte magát.

Nem csak az elektromos autók viszonylatában tűnik kedvezőnek a fapados Model 3 Standard alapára.

A pénteki eredmények alapján a listavezető nyerné a vb-t.

Legalább három radikális következmény várható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.