Putyin és az iráni elnök stratégiai partnerségi szerződést ír alá
A szerződés nem rendelkezik védelmi szövetség létrehozásáról.
A szerződés nem rendelkezik védelmi szövetség létrehozásáról.

Trump a kampány során többször is jelezte, hogy csökkentené az Ukrajnának nyújtott támogatást

Donald Trump és Vlagyimir Putyin találkozója egyre közelebb kerül, a lehetséges helyszínek sora pedig egyre bővül.

A megválasztott amerikai elnök ígéretet tett a globális hatású nemzetközi fegyveres konfliktusok lezárására, így az orosz ukrán háború és a közel-keleti háború kezelésére is.

Magyarország szomszédja kész helyszínt biztosítani Putyin és Trump találkozójához.

Aprócska gesztusok alapján látszik, hogy igenis van kiút az ukrajnai háborúból.

Kellogg szerint Trump a konfliktus tisztességes és igazságos feltételekkel történő rendezésére törekszik.

A megválasztott amerikai elnök azt mondta, hogy nem tartja megfelelőnek, hogy a január 20-i beiktatásra időzítsenek egy ilyen találkozót.

Ukrajna 2024-ben csupán kétszázezer katonát tudott mozgósítani az ötszázezres terv helyett.

A háborúpárti Biden-adminisztráció is elismeri, hogy egyelőre nincs esély a területek visszaszerzésére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.