
Törökország eltökélt abban, hogy az ellenzéki fegyveresek kezén lévő szíriai Idlíb tartományban február végéig visszaszorítsa az előrenyomuló kormányerőket a korábbi demarkációs vonalat jelentő török megfigyelőpontok mögé – jelentette ki Recep Tayyip Erdo
A Bassár el-Aszad elnökhöz hű csapatok legutóbbi offenzívájában több török katona is elesett, Ankara pedig világossá tette: többé nem fogja tolerálni a „szíriai rezsim” támadásait.
Törökország támogatja Ukrajna területi egységét és továbbra sem ismeri el a Krím félsziget Oroszország általi törvénytelen elcsatolását – szögezte le Recep Tayyip Erdoğan török államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel hétfőn Kijevben tartott közös sajt
A szíriai kormányerők és a velük szövetséges orosz légierő annak ellenére nyomul előre és bombázza az ellenzéki fegyveresek utolsó bástyájának számító Idlíbet, hogy Moszkva, valamint a mérsékelt felkelőket támogató Ankara január 12-én megegyezett a tűzszü
Erdoğan rámutatott: júliustól Németország lesz az unió soros elnöke, ami komoly lehetőséget jelent majd Ankara és Brüsszel kapcsolatainak fejlesztésére.
A Líbiai Nemzeti Hadsereg szóvivőjének közlése szerint a tűzszünet határozatlan időre szól azzal a feltétellel, hogy riválisa, a Nemzeti Egységkormány betartja azt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Marco Rubio bírálta Kína tervét.
Donald Trump a Charlie Kirk elleni merénylet feltételezett elkövetőjének gyors letartóztatásáért méltatta az FBI-t.
A miniszterelnök üzent a találkozó helyszínéről.
Senkit sem kímélnek, az erőszakos kényszersorozások folytatódnak Ukrajnában.
Tartogatott néhány meglepetést a kupasorozat 3. fordulója.
A versenyzők jól vannak.
Harci repülőgépeket küldtek a levegőbe, Nawrocki felhívást intézett a lengyelekhez.
Tartogatott néhány meglepetést a kupasorozat 3. fordulója.
A versenyzők jól vannak.
Harci repülőgépeket küldtek a levegőbe, Nawrocki felhívást intézett a lengyelekhez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.