Griffek, indák
Arra senki nem számított, hogy az ásók magyar vonatkozású régiségeket forgathatnak ki a kutatóárokból.
Arra senki nem számított, hogy az ásók magyar vonatkozású régiségeket forgathatnak ki a kutatóárokból.

A mindennapokban használt eszközök, szerszámok és halotti szertartások eszközei vannak a 600 tárgy között.

Véletlenül fedezték fel, amikor az elektromos művek a terepet készítettek elő egy napenergia-erőműhöz.

A megtisztított és dokumentált tárgyakból jövőre rendez kiállítást a Tornyai János Múzeum.

A tárgyak a hódmezővásárhelyi tram-train nyomvonalán végzett feltárásokkor kerültek elő.

Ez a legjobb állapotban megőrződött kőtábla, amelyet a kínai nagy falban a csienani szakaszon találtak.

A nyergesújfalui lelőhely több korszak emlékeit őrzi az őskortól egészen a második világháborúig.

A Nemzeti Hauszmann Programban megkezdődött a Dísz téren álló egykori Vöröskereszt-székház újjáépítésének előkészítése.

Axayácatl hajdani palotája helyén ma egy 1755-ben épült zálogház áll, amely éppen felújítás alatt áll.
Az őskori kultúrák egyik különleges alkotását Egerszegi Vénusznak nevezték el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.

Hatos Pál művében nem hősöket kiált ki, vagy bűnösöket bélyegez meg. Recenziónk.

A Ruszin-Szendivel szembeni rendőrségi eljárás megszüntetése hatalmas pofon a normalitásnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.