Kolostor a Marosban
Meglelték a borosjenői szirén „társait”. A dénesmonostorai rendházból származó, román kori faragott kövekre a borosjenői vár falában találtak rá. A tárgyi emlékek mögött felsejlik egy középkori monostorhálózat.
Meglelték a borosjenői szirén „társait”. A dénesmonostorai rendházból származó, román kori faragott kövekre a borosjenői vár falában találtak rá. A tárgyi emlékek mögött felsejlik egy középkori monostorhálózat.

Nagyjából 3500 évvel ezelőttről való, két monumentális királysírt fedeztek fel amerikai régészek egy mükénéi kultúrához tartozó palota szomszédságában a dél-görögországi Peloponnészosz régióban – jelentette be a görög kulturális minisztérium.
Mint valami divatos fantasy sorozat, olyan a népvándorlás kori Pannónia történelme. Csak éppen Turisind király, Kunimund vagy Wacho létező személyek voltak.

A leletegyüttest egy szakmai szimpóziumon mutatták be a Batthyány Lajos Alapítvány fővárosi székházában szerdán – közölte a Teleki László Alapítvány.
Az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodójaként számon tartott II. Ramszesz ritka szobrát fedezték fel régészek Kairótól nyugatra, a gízai piramisok szomszédságában – jelentette be a héten az észak-afrikai ország régészeti minisztériuma.
A magyar régészet három misszióval van jelen a nekropoliszban – ismertette Bács Tamás ásatásvezető, az ELTE Egyiptológiai Tanszék vezetője.

A Kárpát-medence elmúlt fél évszázadának legnagyobb sírszámú gepida temetőrészletét tárták fel az elmúlt másfél évben Tiszaug határában a Kecskeméti Katona József Múzeum szakemberei – közölte Wilhelm Gábor ásatásvezető régész csütörtökön Kecskeméten.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.