Jól példázza a keleti germán törzs históriája, hogy a nemzethalál nem puszta vízió: a népvándorlás korának legtöbb jelentős szereplője, állama ma már nem létezik. Az egyik ilyen, az Alföld területén kiteljesedő királyság a gepidáké volt. Történelmükről viszonylag sok írásos adat áll rendelkezésre. A gót származású Jordanes 551 körül Konstantinápolyban megírta a Geticát, amely a gótok történetét taglalja. További történetükről tudunk bizánci és római forrásokból is. Az azonban elég nagy probléma, hogy gepida forrást nem ismerünk. Holott valószínű, hogy a többi germán törzshöz hasonlóan ők is használták a rúnaírást. Csakhogy, mint Wilhelm Gábor régész mondta, ilyen még nem kerül elő. Ezért történetkritikai szempontból egyelőre féloldalasan látjuk ennek a nagyratörő, majd a pannóniai avarságban „felolvadó” népnek a sorsát.
A gepidák az indoeurópai nyelvcsalád keleti germán ágához tartoztak, a góttal voltak közeli rokonságban. Amikor a Kr. u. I-II. század környékén népességrobbanás történt, a germán törzsek kirajzottak. A Felső-Tisza vidékére 260 körül érkezhettek, és hamarosan megkezdték támadásaikat Dácia római provincia ellen.
A gepidák eredetileg félig-meddig vízi nép voltak, és ennek a Kárpát-medencei letelepedés sem mond ellent Wilhelm Gábor szerint, hiszen a most feltárt tiszaugi temető is folyóparti. Mivel visszaverték őket Dáciából, annak északi sávjában tudtak csak letelepedni; másik fő szálláshelyük a Felső-Tisza vidéke maradt. Wilhelm Gábor úgy látja, nem véletlen, hogy a népvándorlás korát az angol szakirodalom „migration period”-nak nevezi. Mintegy kétszáz év alatt folyamatosan cserélődött a lakosság, kisebb-nagyobb népek váltottak hazát. Lehet, hogy napjainkban hasonló időszak kezdetén élünk. Mindenesetre ez a római-keresztény kultúrára épülő kora középkori korszak alakította ki Európa jelenlegi arculatát.
A gepidák legfényesebb időszaka a hunokkal közösen kezdődött. Nem menekültek el Attila előrenyomulására, mint a vandálok vagy a vizigótok. A hun király a gepidák behódoltatását osztrogót alattvalóira bízta, és a 440-es években Attila Ardarich gepida királyt hűsége és éles esze miatt valamennyi vazallusánál többre becsülte. Ekkor a gepidák a hunok legerősebb szövetségesei lettek. A catalaunumi csatában a hun csapatok jobb szárnyát alkották a végeláthatatlan sorokban felálló gepida nehézgyalogosok. Az V. században élő tiszaugi harcosok a champagne-i