Donar-csüngő

Mint valami divatos fantasy sorozat, olyan a népvándorlás kori Pannónia történelme. Csak éppen Turisind király, Kunimund vagy Wacho létező személyek voltak, és időről időre elő is kerül a föld alól e letűnt kor ­néhány emléke. Nemrégiben Tiszaug közelében bukkantak a kutatók ­Wilhelm ­Gábor régész vezetésével mesés gazdagságú gepida leletekre.

Wilhelm Gábor régész Tiszaug közelében talált szigonyt tart a kezében Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Jól példázza a keleti germán törzs históriája, hogy a nemzethalál nem puszta vízió: a népvándorlás korának legtöbb jelentős szereplője, állama ma már nem létezik. Az egyik ilyen, az Alföld területén kiteljesedő királyság a gepidáké volt. Történelmükről viszonylag sok írásos adat áll rendelkezésre. A gót származású Jordanes 551 körül Konstantinápolyban megírta a Geticát, amely a gótok történetét taglalja. További történetükről tudunk bizánci és római forrásokból is. Az azonban elég nagy probléma, hogy gepida forrást nem ismerünk. Holott valószínű, hogy a többi germán törzshöz hasonlóan ők is használták a rúnaírást. Csakhogy, mint Wilhelm Gábor régész mondta, ilyen még nem kerül elő. Ezért történetkritikai szempontból egyelőre féloldalasan látjuk ennek a nagyratörő, majd a pannóniai avarságban „felolvadó” népnek a sorsát.

A gepidák az indoeurópai nyelvcsalád keleti germán ágához tartoztak, a góttal voltak közeli rokonságban. Amikor a Kr. u. I-II. század környékén népességrobbanás történt, a germán törzsek kirajzottak. A Felső-Tisza vidékére 260 körül érkezhettek, és hamarosan megkezdték támadásaikat Dácia római provincia ellen.

A gepidák eredetileg félig-meddig vízi nép voltak, és ennek a Kárpát-medencei letelepedés sem mond ellent Wilhelm Gábor szerint, hiszen a most feltárt tiszaugi temető is folyóparti. Mivel visszaverték őket Dáciából, annak északi sávjában tudtak csak letelepedni; másik fő szálláshelyük a Felső-Tisza vidéke maradt. Wilhelm Gábor úgy látja, nem véletlen, hogy a népvándorlás korát az angol szakirodalom „migration period”-nak nevezi. Mintegy kétszáz év alatt folyamatosan cserélődött a lakosság, kisebb-nagyobb népek váltottak hazát. Lehet, hogy napjainkban hasonló időszak kezdetén élünk. Mindenesetre ez a római-keresztény kultúrára épülő kora középkori korszak alakította ki Európa jelenlegi arculatát.

A gepidák legfényesebb időszaka a hunokkal közösen kezdődött. Nem menekültek el Attila előrenyomulására, mint a vandálok vagy a vizigótok. A hun király a gepidák behódoltatását osztrogót alattvalóira bízta, és a 440-es években Attila Ardarich gepida királyt hűsége és éles esze miatt valamennyi vazallusánál többre becsülte. Ekkor a gepidák a hunok legerősebb szövetségesei lettek. A catalaunumi csatában a hun csapatok jobb szárnyát alkották a végeláthatatlan sorokban felálló gepida nehézgyalogosok. Az V. században élő tiszaugi harcosok a champagne-i

síkságig vagy az észak-itáliai Aquileiáig nagy távolságokat, ezer kilométereket barangoltak be – akárcsak a kalandozás-korabeli magyarok.

A római úthálózat megkönnyítette a nagy távolságok gyors megtételét.

Ardarich király hűsége azonban csak Attilának szólt, nem az egész dinasztiának, így amikor a hun király meghalt, Attila fiai ellen felkelést szervezett, és más kisebb-nagyobb szövetségessel, például a szarmatákkal együtt a gepidák a Nedao folyó melletti csatánál hatalmas csapást mértek a hunokra. Maga Attila fia, Ellák is a harmincezer halott között volt, és a megsemmisítő vereség után a hunok és a velük közösségben maradt népek visszatértek az ázsiai sztyeppékre.

A tiszaugi temető sírjai ebből a történelmi korszakból származnak. A feltárás két idényben zajlott. A megelőző feltárásokat a Nagykőröst Békéscsabával összekötő M44-es autóút építéséhez kapcsolódóan 2018-ban kezdték el, majd 2019-ben a régészeti megfigyelés során tártak fel újabb leleteket.

– Tervszerű kutatás volt, hiszen az autópálya-építés kiemelt nagyberuházás. Ilyenkor az építkezést megelőzi az Előzetes régészeti dokumentáció elkészítése, amelyet a Várkapitányság Zrt. végez geofizikai kutatásokkal kísért előzetes terepbejárások alapján – mondta Wilhelm Gábor. Ezzel a módszerrel lehatárolják a régészeti lelőhelyeket, és a feladatellátásra kijelölt múzeumok régészei ez alapján fognak hozzá az előzetes feltárásokhoz. A tiszaugi próbafeltárások szarmata és avar kori településeket jeleztek.

Wilhelm Gábor régész Tiszaug közelében talált szigonyt tart a kezében
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A leletek nagy része még ilyen gyakori népességváltozással járó időszakban is nagy biztonsággal azonosítható gyakorlott régész számára. Léteznek egyes népekre, nemzetségekre jellemző szokások, és vannak bizonyos korszakokra nézve tipikus divatok, jellegzetes leltanyagok.

Számos történelmi korszakból egy 194 sírból álló temető nem jelent nagy meglepetést. A gepidák idejéből viszont ekkora méretű nem sok került elő eddig, a tiszaugi a keletgermán törzs eddig ismert tíz legnagyobb sírkertje közé tartozik. Az előzetes elemzések alapján hetven-nyolcvan évig temetkeztek ide.

Bár a gepida törzsek körében már megjelent a kereszténység és az arianizmus, a mostani tiszaugi leletek között nincs arra utaló jel, hogy Jézus Krisztust tisztelték volna, vagy a Szentháromság-tagadó Ariust követték. Inkább az a valószínű, hogy ebben az időszakban még őrizték a germán ősvallást. Erre utal az egyik kislány nyakába akasztott, csontból faragott Donar-csüngő. A germán mitológiában Donar vagy Nagy Thor a viharnak és a mennydörgésnek az istene.

A feltárt sírok koporsós temetkezést mutatnak. A gepidák általában kivájták a farönköket, és ezeket félbevágva, félrönkként használták koporsónak. Ritkábban vaskapcsokkal erősítették egymáshoz a deszkákat ládát kialakítva, ebbe helyezve az elhunytat. Tiszaugnál egyébként a települések épületei is fából épültek, hiszen ezen a területen nincsen kő. De a Szerémségben a római épületeket is birtokba vették, amelyeket kőből emeltek.

Nemcsak a temetőt, hanem a gepida települést is megtaláltak Tiszaugon. Egy dombháton, a temetőtől jó kétszáz méterre álltak lakóházak. Sajnos a 2000-es tiszai árvíz során e település nagyobbik része megsemmisült. Agyagot termeltek ki a területről, amelyet a töltés megerősítéséhez használtak fel.

A tiszaugi leletek azért is érdekesek, mert az előkerült tárgyak közül számos távoli vidékekről került a sírokba. Ez a tény is bizonyítja, hogy az itt élt gepidák a környező germán törzsekkel és Bizánccal is jó kapcsolatot ápoltak. A sírokból előkerült Anasztáziusz (491–518) bizánci császár ötszázas évek elején vert aranypénze. Az egyik kard markolatának rekeszes aranydíszítménye pedig hasonló a nyugat-európai germán királyságokban használtakhoz. Más tárgyak a langobárd kereskedelem működését bizonyítják, de előfordulnak a mai Lengyelország területén hajdan élt törzsek kultúrájára jellemző régészeti leletek is. A Tiszaugnál letelepedett gepidák sírmellékletei egy korabeli globális kereskedelem működését és virágzását bizonyítják.

A hunok elleni lázadás hozta létre a tulajdonképpeni Gepidiát, a mintegy száz évig létező gepida királyságot. Ez sem volt nyugodt időszak az életükben, hiszen folyamatos konfliktusaik voltak a szomszédos germán törzsekkel, főként a dunántúli langobárdokkal. Ennek ellenére a gepidák viszonylag erős hatalmi központot képeztek, három tömbben: a Tisza mentén, a Szerémségben és Erdélyben. Amikor azonban 567-ben megjelent egy nomád, sztyeppei nép, az avarok, és az avar Baján kagán szövetségre lépett Alboin langobárd királlyal, Asfeld mezején együttes erővel legyőzték a gepida seregeket. A véres csatában maga a gepida király is elesett, koponyájából a győztesek ivócsészét készítettek. A trónörökös Reptila a királyi kincsekkel Bizáncba menekült, ugyanis a szerémségi Sirmiumot az időközben odaérkező keletrómai csapatok megvédték az avaroktól. A gepidák sorsa megpecsételődött: avar uralom alá kerültek, beolvadtak. De a langobárdok is eltűntek a Kárpát-medencéből, hiszen az egész népesség Észak-Itáliába, a mai Lombardia területére költözött.