Kolostor a Marosban

Meglelték a borosjenői szirén „társait”. A dénesmonostorai rendházból származó, román kori faragott kövekre Arad közelében, a borosjenői vár falában találtak rá. A tárgyi emlékek mögött felsejlik egy középkori monostorhálózat a Kelet-Alföldön.

A romosodó, statikai gondokkal küzdő borosjenői várkastély megmenekülhet a pusztulástól, ha újra funkciót kap Forrás: Teleki László Alapítvány

Talán útban volt az a román kori kőfaragvány, amelyet egy korábbi felújításkor kivéstek a borosjenői várkastély falából, és csákánnyal összetörtek? Aligha fog erre fény derülni, mindenesetre apró darabjaiban találtak rá a várpincében.

A kőszilánkokról hamarosan kiderült, akantuszlevelekkel díszített oszlopfejezet rakható össze belőlük. Ha egy XII. századi faragvány szétszórt darabjai újra összeállnak, még az is elképzelhető, hogy a frissen felfedezett leletegyüttes arra sarkallja majd a kutatókat, hogy újrarendezzék a Kárpát-medence középkori emlékanyagát. Hátha összeáll a kép.

Mint égi manna, úgy hullott a romániai önkormányzatok ölébe az uniós pályázati lehetőség: maximum ötmillió euró vissza nem térítendő forrást igényelhetnek várak, kastélyok restaurálására. Az Arad megyei Borosjenő (Ineu) sikerrel pályázott, Călin Abrudan polgármester történelmi napnak nevezte 2019. június 5-ét, miután zöld utat kapott a kivitelezési pályáztatásra. Tény, ha nincs ez az uniós pályázati kiírás, akkor a borosjenői vár – a többi partiumi és erdélyi várkastéllyal együtt – tovább pusztul. Pedig mesélhetnének a falai: az Erdélyi Fejedelemség korában kulcsfontosságú erősségnek számított, a török előrenyomulása idején az országos politikában is felértékelődött a jelentősége. Volt török kézen többször is. Szabó András Péter történésztől megtudjuk, a XVII. században dzsámi épült az erőd területén, méghozzá úgy, hogy a látogató a külső vár főkapuján belépve a muszlim vallási épületet pillantsa meg legelőször. A „borosjenői mecset” a második világháború után tűnt el a föld színéről, de addigra már a várkastély is túl volt egy historizáló stílusú újjáépítésen, és épp fogyatékos gyerekek számára berendezett intézetként működött. Állapota viszont egyre romlott.

Idén tavasztól nyomon követhetjük, hogyan válik a sok helyütt romos, a beázások következtében statikai problémákkal is küszködő várkastély kiállításoknak és fesztiváloknak otthont adó, turisztikai látványossággá.

– A helyi önkormányzat 2016-ban kezdeményezte a helyreállítást megelőző régészeti, művészettörténeti kutatást – tájékoztat a kezdeti lépésekről Kovács Zsolt, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének tanára. – A műemlék-helyreállításhoz szükséges régészeti feltárás ekkor még kizárólag a borosjenői várra, annak rejtett értékeire összpontosított, és a különböző időszakok beavatkozásainak szétválasztásával igyekeztünk körvonalazni az építési periódusokat. Nem kis meglepetésünkre kiderült, hogy az egyik meghatározó építési fázisban, az 1530–40-es években középkori faragványok egész sorát használták fel itt másodlagos építőanyagként. Így a kutatások önkéntelenül két irányban haladtak tovább: a vár története mellett figyelmünk középpontjába kerültek ezek a másodlagos felhasználású s a várnál nyilván régebbi, igen értékes faragványok is.

Borosjenő település 1387-ben került a Losoncziak birtokába. A család a Fehér-Körös partjára építtetett várat, amelyet az 1530–40-es esztendőkben bővítettek és saroktornyokkal megerősítettek a reneszánsz várépítészet szellemében. Ekkor épültek be a falazatba azok az 1200 előttről származó faragványok is, amelyek közül kilencet még 2016-ban sikerült kiváltani.

A leletek közül kiemelkedik egy palmettás, valamint egy akantuszlevelekkel díszített oszlopfejezet, előkerült számos ritkaság, két kocka oszlopfejezet, egy sarokleveles lábazat meg néhány oszloptörzstöredék. Az eredmény folytatásra ösztönözte a résztvevőket, és 2019 őszén már a magyar kormány által életre hívott Rómer Flóris-tervből finanszírozták a kutatást. A lebonyolítással megbízott Teleki László Alapítvány igazgatója, Diószegi László a leletbemutató konferencián emlékeztetett arra: a külhoni műemlékek megmentésére indított Rómer Flóris-terv célja az, hogy feltárja és megóvja a magyar épített örökséget a Kárpát-medencében.

A magyar kormány a terv keretét 250 millió forintról 500 millióra emelte 2019-ben, így az értékmentésen alapuló munkálatok mellett lehetőség adódott a borosjenői régészeti kutatások finanszírozására is annak érdekében, hogy minél több korai faragvány gazdagíthassa ennek a művészettörténetileg alig ismert vidéknek a középkori emlékanyagát.

Honnan és hogyan kerültek középkori faragványok a borosjenői reneszánsz várkastélyba? Az Alföldön, tudjuk, kevés a kő, így előfordul, hogy kőbányának használnak és elbontanak régebbi, sorsukra hagyott épületeket. A faragványok legvalószínűbb származási helye az először 1199-ben említett, de a XVI. századra már elnéptelenedett, Szentléleknek ajánlott kolostor, Dénesmonostora. A XIX. század végén Rómer Flóris és Márki Sándor történészek még látták a román kori, bizonytalan rendi hovatartozású kolostor romjait a szomszédos Bokszeg irányában, és rajzvázlatokat is készítettek róla. Jelenleg zajlik a helyszín azonosítása. Florin Marginean aradi régész december elején végzett, georadaros vizsgálatának az eredménye még feldolgozás alatt áll, és az adatok ismeretében tavasszal átfogóbb kutatásnak vetik alá a területet, ahol a kolostorépület struktúrái egyértelműen megmutatkoznak a föld alatt.

– Nem elég, hogy ismeretlenek a most előkerült középkori faragványok közvetlen analógiái, még a származási helyük is a földben van – összegzi a helyzetet Weisz Attila kolozsvári művészettörténész. – Dénesmonostora az 1000–1100-as években kialakult Maros-völgyi kolostorhálózatba illeszkedik. Igen sűrű, elsősorban bencés monostorokból álló kolostorhálózatról beszélhetünk, amelynek tagja volt többek között Ajtonymonostor, Bulcs, Egres vagy Bizere, ezek azonban a XVI–XVII. századra elnéptelenedtek, és az épületeik is eltűntek. De még a kutatás legelején járunk, ráadásul hiányzik az az emlékanyag, amely egy ismert műhelyhez vagy annak a kisugárzási területéhez kötné az új leletegyüttest. Úgy tűnik, sikerült egy ismeretlen emlékkörbe beletalálni.

A kutatás kiterjesztése azzal a lehetőséggel kecsegtet bennünket, hogy az Árpád-kori művészet tablója teljesebbé válhat. A borosjenői vár falából előkerült leletanyag az utóbbi évtizedek legfontosabb és leggazdagabb román stílusú kőfaragvány-együttese a régióban.

A romosodó, statikai gondokkal küzdő borosjenői várkastély megmenekülhet a pusztulástól, ha újra funkciót kap
Fotó: Teleki László Alapítvány

Ez a gazdagság minden bizonnyal a sószállítással függ össze. Erdélyből ugyanis tutajokon, hajókon szállították a sót az Alföldre, és a Maros völgye mint lerakodó és terjesztési pont különösen fontos helyszíne volt az Árpád-kor kereskedelmének. A legfrissebb kutatások szerint a kolostorhálózat tagjai közül többen is bekapcsolódtak a sószállításba, és ezzel komoly vagyonra tettek szert. Dénesmonostora kissé távolabb esett, ám mindenképpen ebben az összefüggésben kell tárgyalni a maradványait. Faragott kövei rendkívül igényes épületre engednek következtetni, művészeti megoldásait a korban csak a legelőkelőbb egyházi-gazdasági központokban alkalmazták. Csók Zsolt régész szerint a Maros-völgyi bencés monostorok a történelmi Magyarország nemzetstratégiai támaszpontjai lehetettek. Az elmúlt hónapok georadar- és elektromágneses mérései, a kirajzolódó föld alatti elemek alapján úgy véli, minden bizonnyal jó úton járnak a helyszínek megtalálásában. Ajtonymonostor kolostorának nagy része a Maros medrében fekszik, amit szonárfelvétel bizonyít, így ott búvárrégészeti módszereket is be kell vetni a jövőben. Csók Zsolt hangsúlyozza az erdélyi és partiumi egyházi központok régészeti kutatásának jelentőségét: a honalapítást követő konszolidációs periódusra kiterjesztett tudás olyan folyamatokat indíthat el a térségben, amelyek minden bizonnyal megerősíthetik a szórványban élők identitását. Ez különösen fontos ilyen ambivalens érzésekkel telített időszakban – a trianoni diktátum centenáriumán.

A dénesmonostorai kolostorból korábban egyetlen lelet: egy szirént ábrázoló faragott kő volt csupán ismert, amelyre ugyancsak a borosjenői vár falában találtak rá az épület 1870-es években zajlott felújításakor. A szirén ma is látható Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán. Hogy meglelték „társait”, az komoly szenzáció, mert a Maros-völgyi kolostorláncból alig maradt ránk tárgyi emlék. Takács Imre művészettörténész szerint már az eddigi eredmények is felvetik a kérdést: vajon stíluseredetről vagy nagyon távoli – közép-elzászi – stíluspárhuzamról érdemes beszélni a különleges faragványok láttán? A hazai művészettörténet-írás jellemzően „dunántúli szemüvegen” keresztül nézi a Magyar Királyság területét, miközben léteznek más régiók. Marosi Ernő professzor megerősíti, a regionális öntudat nem szegényíti, sokkal inkább gazdagítja a magyar történelmi tudatot. A művészettörténész ezt a szempontot hangsúlyozva, az új leletanyag ismeretében úgy véli, érdemes lenne újraírni a középkori Kárpát-medence művészettörténetét.

A borosjenői várkastély széles körű helyreállítás előtt áll, „építőteleppé” fog változni legalább három évre, és hogy ezalatt ne sérüljenek, az aradi múzeumba kerültek a megtalált kőfaragványok. Persze azért maradt még számos – talán kevésbé látványos és egyedi – faragvány helyben is, amelyet a renoválás után majd „in situ”: a falazatban vehetnek szemügyre a látogatók.

– Izgalmas kihívás a faragványok kiváltása – meséli Kovács Zsolt művészettörténész. – Kollégáimmal napi tíz órában kutattunk a porral vastagon belepett, elhanyagolt épületben, vizsgáltuk a különféle vakolatfelületeket, falelválásokat és az épületrészek közötti viszonyt, miközben időnként fel-felbukkantak különleges faragványok. Amikor már mindenki nagyon fáradt és nagyon poros volt, azzal próbáltuk stimulálni a kutatásban részt vevő egyetemi hallgatók lelkesedését, hogy a nap folyamán szemünk elé került, leglátványosabb faragványokat estefelé kibontottuk a falból. Egy-egy értékes és egyedi lelet bearanyozta a napunkat, a lelkesedés pedig még a következő napra is kellő lendületet adott: úgy éreztük, hogy a mostoha körülmények között is érdemes folytatni a kutatást. A legnehezebben azokat a köveket azonosítottuk, amelyeknek a látványos részletei a falazat belseje felé estek. Mivel az építők falazóanyagként használták, ezért a faragványok lapos felületét fordították kifelé, hogy minél simábban és egyenesen álljon a fal. A gyakorlott szem azonban érzékeli a vésőnyomokat és a megmunkáltságot.

A kutatókat kellemes meglepetésként érte, hogy a helyi önkormányzat pozitívan áll a műemlék feltárásához, magáénak érzi a felújítást megelőző feltárási munkálatokat, és azzal is egyetért, hogy az értékesebb faragványokat kiváltsák. A fenntartó érdeke tulajdonképpen egybevág a kutatók elképzelésével: kiállítóteret szeretne berendezni a megújult borosjenői várban – közösségmegtartó, turisztikai megfontolásból. Minden bizonnyal lesz majd mivel megtölteni a tárlókat.