Szökött rab után kutatnak a rendőrök Martonvásáron
Azt is tudni lehet, a szökevény milyen mértékű veszélyt jelent a társadalomra.
Azt is tudni lehet, a szökevény milyen mértékű veszélyt jelent a társadalomra.
Az osztrák hatóságok kiadták a férfit.
A következő napokban is érvényben marad a vörös készültség Szerbiában.
Ausztráliában egy késelést követően a rendőrség kedden őrizetbe vett egy 14 éves fiatalt a Sydney-i Egyetemen.
Az ukrán–magyar határszakaszon 6885-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 5312-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Lehet, hogy nem volt jó ötlet alkoholt fogyasztani 32 fokban.
Az elmúlt időszak jogi szigorításai és rendőri intézkedései segítették ezt a pozitív változást – jelentette ki Rétvári Bence.
Folyamatosan újabb áldozatokat keres az elkövető.
Számos helyen tartottak éjszakai razziát.
A rendőrség közleményt adott ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A brazil külügyminisztérium Rubio megjegyzését olyan fenyegetésnek nevezte, amely „támadja a brazil hatóságokat, és figyelmen kívül hagyja a tényeket.
Zólyomban a város külső részén foglaltunk szállást, majd a városközpontot vettük célba gyalog, azzal a sejthető szándékkal, hogy ha útbaesik néhány jó hely, akkor megállunk ott is egy italra.
All pledges have been fulfilled.
Nem kell szűkölködnie, akár édességet is vehet magának a kalocsai börtönben.
Négy NB I-es csapat pénzbüntetést kapott, a Fehérvár szektorbezárásra kényszerül.
Az ANO mozgalom a választások nagy esélyese, támogatottsága stabilan 31-32 százalék között mozog.
A miniszterelnök Magyar Péter feljelentésével kapcsolatban szólalt meg.
Nem kell szűkölködnie, akár édességet is vehet magának a kalocsai börtönben.
Négy NB I-es csapat pénzbüntetést kapott, a Fehérvár szektorbezárásra kényszerül.
Az ANO mozgalom a választások nagy esélyese, támogatottsága stabilan 31-32 százalék között mozog.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.