Kijevben légiriadót rendeltek el
Délelőtt robbanásokat lehetett hallani Harkivban, a térségben megszólaltak a szirénák. Peking felszólította Ukrajnában élő állampolgárait az ország elhagyására.
Délelőtt robbanásokat lehetett hallani Harkivban, a térségben megszólaltak a szirénák. Peking felszólította Ukrajnában élő állampolgárait az ország elhagyására.

A mintegy félmillió lakosú Dnyeszter Menti Köztársaság rövid polgárháború után vált ki Moldovából.

Újabb sokkoló képeket és videókat osztottak meg a háború pusztításairól a közösségi médiában.

A szerb belügyminisztérium tájékoztatása szerint a raktárban mintegy ötszáz rakéta volt, összesen 30 kilogrammnyi robbanószerrel.

Tévesnek bizonyulhat az az elmélet, amely szerint két robbanás történt az észak-oroszországi Arhangelszki területen található Szeverodvinszk közelében augusztus 8-án végrehajtott rakétakísérlet közben – mondta el a nukleáris kísérletek átfogó tilalmáért k
Egyelőre nem tudni, hogy miért ütött ki a tűz az ariszi lőszerraktárakban, amelyek kétszáz méterre voltak a város peremétől, miközben az előírások szerint nem lehetnek közelebb három kilométernél.
Robbanások rázták meg szombaton a szomáliai főváros, Mogadishu központját minisztériumi épületek közelében, a detonációkat követően tűzharc alakult ki a támadók és a biztonsági erők között – közölte a rendőrség.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.

Leegyszerűsíthetjük a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt: Troy Parrott egymaga kivégezte a magyar válogatottat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.