Bizarr rendőrségi jelenet
Döntsék el, sírni vagy nevetni kell rajta!
Döntsék el, sírni vagy nevetni kell rajta!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már több mint másfél millióan mondtak véleményt a konzultáció révén.

Magzatokra és újszülöttekre nézve életveszélyes lehet a szifilisz.

Fokozódik az előválasztáson elbukó, illetve az előzetes pozícióosztogatásból kimaradtak csalódottsága.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

Amerika szerint a venezuelai elnök a Tren de Aragua drogkartell vezetője.

Alig kezdődött el az adventi időszak, egymás után robbannak ki a botrányok, amiért több olasz iskolában törölnék a karácsonyra és a keresztény hagyományokra utaló kifejezéseket az ünnepi előadás szövegéből.

Az ukrán háborús gépezet nem állhat le.

A leölt állatok utáni kártalanításként több mint nyolcmillliárd forintot utaltak.

Megújult fényjátékkal, friss programelemekkel köszöntik az ünnepet

Eljött a nagybetűs hétvége, vasárnap kiderül, ki lesz a világbajnok a Forma–1-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.