Átláthatóságot kérnek
Bár a momentumos Kerpel-Fronius Gábor a szellemóriások gyülekezetének mondott szabad demokratáknál kezdte, egyre több jel utal arra, ő maga nem tolongott, amikor az észt porciózták.
Bár a momentumos Kerpel-Fronius Gábor a szellemóriások gyülekezetének mondott szabad demokratáknál kezdte, egyre több jel utal arra, ő maga nem tolongott, amikor az észt porciózták.

Tarlós Istvánnak egyáltalán nincs szégyellnivalója. Legkevésbé a Horn Gábor-féléktől, aki kimondja, hogy szándékosan ártani akar neki. Éppúgy, mint az SZDSZ mai utódai: a DK-sok, a momentumosok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szerinte nincs sok esély a vitára, de megtisztelő, hogy felmerült a neve.

Kicsit meglepődött.

A politikus kemény szavakkal illette a Tisza elnökét.

A Fidesz–KDNP női politikusai és a Női DPK tagjai kezdeményezték az akciót.

Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

A tiltakozások során jogvédők szerint már több mint 2500 ember veszítette életét.

Tavaly a márka második lett a hazai összeladásokban, miután egy kategóriában újra letarolta a piacot.

A klímaváltozás átírhatja az európai sípályák jövőjét.

Varga Zsolt együttese tizenöt góllal legyőzte Máltát az Eb-csoportkör utolsó fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.