Néhány napot majd várni kell a végeredményre
Hivatalos végeredmény még nem lesz másnap, de a lényeg valószínűleg kiderül.
Hivatalos végeredmény még nem lesz másnap, de a lényeg valószínűleg kiderül.
Az elfogadott állásfoglalás az LMBT-közösség elleni gyáva terrorcselekménynek minősítette a pozsonyi gyilkosságot.
A testület többsége nyolc igen és négy nem szavazattal választotta meg az elnököt.
Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés.
A 444 hírportál is asszisztált a gyűlöletkeltő kampányhoz.
Ahelyett, hogy az összefogás működésképtelenségében vagy saját magukban keresné a vereség okát, a baloldal inkább az árokmélyítést választja.
A franciák elégedetlenségének jele, hogy tízből több mint heten az elnök ellen szavaztak.
A megválasztott köztársasági elnök a legnagyobb fiával együtt adta le a szavazatát.
Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője is leadta szavazatát.
A Borsonline elkísérte szavazni a híres énekest, aki mindenkit a szavazásra biztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.