Sikerült felkészíteni az egészségügyi ellátórendszert
A hétvégén hét repülőgéppel érkeztek a járvány elleni küzdelmet segítő védőeszközök és egészségügyi berendezések.
A hétvégén hét repülőgéppel érkeztek a járvány elleni küzdelmet segítő védőeszközök és egészségügyi berendezések.

Fellépéseik a nemzetközi színtéren markánsak, kemények, de egyben kellően higgadtak is.

Szijjártó Péter: a Magyarország-Kína légihíd továbbra is fontos az egészségügyi védekezés sikerében.

Szijjártó Péter szerint együttműködve eredményesebb lehet a gazdasági újrakezdés, mint egyedül.

Magyarország abban érdekelt, hogy jó kapcsolatot ápoljon Romániával – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Az ingázóknak továbbra is biztosítani kell, hogy munkavégzés, földművelés céljából átléphessék a határokat.
Szijjártó Péter a kormányülés után a Facebook-oldalán számolt be a legfrissebb szállítmányról.

A Bajorországgal fenntartott kapcsolatok fontos szerepet játszanak idehaza az élet szinte minden területén.

Szijjártó Péter elmondta: a fejlesztés első körben 140 új munkahelyet teremt.

Egészségügyi maszkokból és orvosi védőruházatból álló szállítmányt kísért el Moldovába Szijjártó Péter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Minden megemlékezőt várnak az eseményre.

Már Magyarországon is bekerültek a vásárlást tervezők kedvencei közé az árban erős BYD-k, Omodák és társaik.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.