Szijjártó Péter a hajóbaleset helyszínére látogatott
A külgazdasági és külügyminiszter Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter társaságában tekintette meg a tragédia helyszínét.
A külgazdasági és külügyminiszter Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter társaságában tekintette meg a tragédia helyszínét.

Mindig a kölcsönös tiszteletre épült Magyarország és Japán, a magyar és a japán nép együttműködése, amely talán soha nem volt olyan stabil és eredményes, mint manapság.

A tárcavezető közleményében kiemelte: megdöbbenéssel értesült a dunai hajókatasztrófáról. „Együtt érzünk a gyászolókkal, a mentést végző szakembereknek pedig sok erőt és kitartást kívánunk”.
Szijjártó Péter kiemelte: Horvátországot szövetségesnek, barátnak és jó szomszédnak tartjuk. A magyar emberek szeretik Horvátországot.

Hosszú távon is magas, az EU átlagát legalább 2 százalékkal meghaladó gazdasági növekedést ösztönöz a kormány hamarosan elkészülő gazdaságvédelmi akcióterve – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarország nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva észszerűtlenül korlátozza – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarországnak nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke is az EU nyugat-balkáni irányú bővítése – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban.

Gyulán építi fel az állam és az Airbus Helicopters a helikopteralkatrész-gyárat, a lépésről tavaly decemberben írtak alá szándéknyilatkozatot – közölte a toulouse-i székhelyű társaság kedden az MTI-vel.
Magyarország támogatja, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Észak-Macedóniával már júliusban szülessen döntés.

A külgazdasági és külügyminiszter Budapesten találkozott ma Nimatollah Hásim maronita főapáttal, akinek elmondta, hogy az európai parlamenti választáson korszakos sikert ért el a magyar kormányzó párt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség keresi.

Erdélyben tartott fórumot a tárcavezető.

És ők akarnak az EU-hoz csatlakozni?

Összesen 594 ember betegedett meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.

Rá akarják kényszeríteni Magyarországot, hogy beálljon a háborút támogatók sorába.

Az ukrán hadsereg az elmúlt napokban is több támadást intézett a hazánkba irányuló kőolajszállításokért felelős oroszországi energiainfrastruktúra ellen.

Az uniós szerződés 122. cikke a célkeresztben.

A világ legjobb bunyósa elfelejtette befizetni a WBC szervezői licencdíját szeptemberi meccse után, ezért bűnhődött.

A magyar női kézilabda-válogatott Románia ellen játszik a világbajnokság középdöntőjének első fordulójában.

A KINCS kiadásában megjelent interjúkötetben ismert és elismert házaspárok, családok mindennapjaiba, örömeibe és küzdelmeibe pillanthatunk be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.