A magyar kormány kihasználta az Európai Unió döntését
Csütörtökön újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Csütörtökön újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A magyar kormány célja, hogy a munkaalapú társadalmat az elmúlt évtized eredményeire építve megvédje.
Jövőre is több mint háromszázmilliárd forint jut kedvezményes otthonteremtési támogatásokra.

Több kereskedő és gyártó is csökkentette az elektromos autók árát.
A hazai szőlőültetvények 2,5 százaléka újulhat meg idén, 1536 hektár korszerűsítését tervezik a termelők.

Kedden újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A nemzeti önazonosság védelméről szóló politikai nyilatkozatot a Fidesz mellett ellenzéki pártok is támogatták.
Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához.
A támogatás lehetővé teszi a munkahely megtartását vagy pótolja a kieső jövedelmet.

Utak, hidak, járdák és intézmények fejlesztésére lehet pályázni július 10-ig.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sorra buktatják le egymást a szebb napokat megélt politikusok és közvélemény-kutatók. Kapkodjuk a fejünket.

Napsütést valószínűleg nem.

Brüsszel még legalább 800 milliárd dollárt akar elkölteni Ukrajnára rezsijének finanszírozására.

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége több észak-magyarországi településen.

Tarr Zoltán ráadásul egy olyan szervezetre hivatkozott a közösségi médiában, amelyet a Soros-hálózat is finanszíroz.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

A világbajnok spanyolok és az olimpiai bajnok szerbek másképpen zártak a hollandok ellen.

The document reveals that the European Union and its member states have provided Ukraine with a total of 193.3 billion euros since February 2022, an amount that far exceeds the total EU funds Hungary has received over the past twenty years.

Többeket is próbált rávenni, de szóltak neki, hogy álljon le.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.