Becsengetnek a második hullámban: figyelni kell az óvintézkedésekre
Keddtől ismét közösségbe mennek az iskolások, kiderül, vírusbiztos-e az intézményi közeg.
Keddtől ismét közösségbe mennek az iskolások, kiderül, vírusbiztos-e az intézményi közeg.

Több szempontból is különleges tanév elé néznek idén az első osztályba lépő kisdiákok.

A járvány hazai alakulása eddig kedvező, nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást.

Minden negyedik válaszadó 15-25 ezer forintot, további majdnem negyedük negyvenezer forintnál is többet szán gyermeke beiskolázására.
Az operatív törzs hetente értékeli a hazai járványhelyzetet, a vírus megjelenése óta két héttel előre tervezünk – hangsúlyozta Kásler Miklós.

Korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette a tankönyvcsomagok ára, ez az összeg teljes egészében a családoknál marad.

Arra is érdemes felkészülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak.
Az idei tanévben már nem nyitnak ki újra az iskolák Kaliforniában a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Gavin Newsom, a tagállam kormányzója szerdán sajtótájékoztatóján.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.