Tanzánia kormánya megtiltotta az ország újságíróinak, hogy külföldiektől idézzenek
Tanzánia kormánya megtiltotta az ország újságíróinak szerdán, hogy külföldiektől idézzenek.
Tanzánia kormánya megtiltotta az ország újságíróinak szerdán, hogy külföldiektől idézzenek.

Legalább ötvenhét ember meghalt és 65 megsérült, miután felrobbant egy üzemanyag-szállító tartálykocsi Tanzániában – jelentette a helyi média.
Somogyi Miklós a kilenc 1984-es olimpiai aranyérmesünk egyike. Ami persze jóindulattal is csak féligazság, hiszen az úgynevezett Barátság-versenyeken győzött a pálya-kerékpározás pontversenyében.

Tanzániában szombaton életbe lépett az a törvény, amely betiltja a műanyag bevásárló szatyrok gyártását és használatát az országban.
A gigászi titanoszauruszok egy korai képviselőjének csontvázának maradványait fedezték fel a kutatók egy sziklafalba ágyazva Tanzániában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a 21. századot.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.