Hat terroristát likvidáltak az orosz biztonsági szervek
Hat, terrortámadásra készülő iszlamista „banditát” semmisítettek meg a szakszolgálatok Dagesztánban – közölte pénteken az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság.
Hat, terrortámadásra készülő iszlamista „banditát” semmisítettek meg a szakszolgálatok Dagesztánban – közölte pénteken az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság.

Korántsem példa nélküli, hogy a túszok áttérjenek az iszlámra és szabadulásuk után is megtartsák hitüket.

Algéria terrorelhárítása felfedezett 39 terroristabunkert, miközben végzett egy terroristával és annak három támogatójával – adta hírül szerdán az arab ország védelmi minisztériuma.
A szírek már nem családokkal jönnek. Férfiak érkeznek és az idlíbi terrorista övezetnek a felszámolásával egészen biztos, hogy az ő lélekszámuk arányszámuk ebben a migránshullámban jelentősen nagyobb.
A szíriai hadsereg nem fogja engedni a nyugati államoknak és szövetségeseiknek, hogy támogassák a terroristák uralmának meghosszabbítását Szíriában – közölte a SANA állami hírügynökség pénteken a damaszkuszi külügyminisztériumra hivatkozva.
Elfogadta a londoni alsóház azt a törvénymódosítást, amelynek alapján a terrorcselekményekért elítélteket a jövőben nem lehet teljes büntetésük letöltése előtt automatikusan szabadlábra helyezni.

Több mint harminc iszlamista fegyveressel végzett Maliban az országban állomásozó francia haderő – jelentette be pénteken a francia hadsereg vezérkara.
Az Iszlám Állam terroristáinak egy csoportja tért vissza csütörtökön Boszniába, és velük együtt nők és gyerekek is – közölte a balkáni ország ügyészsége.
Egy friss jelentés szerint csak az idén több mint ezer, 2015 óta pedig legalább hatezer kereszténnyel végeztek Nigériában, Afrika legnépesebb, mintegy kétszázmilliós országában.

Egy kormányzati szóvivő szerint a hotel biztonsági személyzetének több tagja is életét vesztette. Hozzátette: a támadók a biztonsági erők egyenruháit viselve álcázták magukat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter is így csinálja, ennek ellenére nem maradhat következmények nélkül.

Sok helyütt zord hajnalra ébredtek.

Luxuskörülmények között éltek a jogtalanul felvett pénzből.

Majdnem száz hamis óra volt nála.

Moszkva a nemzetközi közösséghez fordul.

A cseh politikus felülvizsgálná Csehország európai uniós és NATO-tagságát is.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.

Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.