Irakban halálra ítélték az Iszlám Állam két tagját
Irakban halálra ítéltek további két francia állampolgárt vasárnap azért, mert az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagjai voltak – mondta el egy névtelenül nyilatkozó iraki ügyész.
Irakban halálra ítéltek további két francia állampolgárt vasárnap azért, mert az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagjai voltak – mondta el egy névtelenül nyilatkozó iraki ügyész.
Legalább tíz ember halt meg egy öngyilkos merénylő által végrehajtott robbantásban szombaton az észak-szíriai Rakkában, az Iszlám Állam terrorszervezet egykori székhelyén – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Terrorcselekménynek minősítette a szaúdi olajlétesítmények ellen végrehajtott támadásokat szombaton elfogadott zárónyilatkozatában az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) mekkai csúcsértekezlete.
Legalább tizenhat embert gyilkoltak meg iszlamista terroristák Mozambik északi részén egy rajtaütésben – közölték helyi tisztségviselők pénteken.
Az Iszlám Állam terrorszervezetnek fogadott hűséget a múlt heti lyoni robbantás feltételezett elkövetője – közölte csütörtökön egy francia igazságügyi forrás.
Huszonnyolc embert szabadítottak ki a tálibok fogságából a dél-afganisztáni Zábul tartományban – közölte az afgán védelmi minisztérium csütörtökön.
Száznyolcvannyolc gyereket adott át Irak Törökországnak, akiknek szüleit azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai voltak – közölte egy bagdadi bíróság szóvivője szerdán.
Líbia kiadta Egyiptomnak azt a körözött egyiptomi terroristát, akit tavaly fogtak el Halífa Haftar tábornok katonái Kelet-Líbiában – közölte az egyiptomi állami televízió szerdán.
Az indonéziai rendőrség állítása szerint merénylet készülhetett négy magas rangú indonéziai tisztviselő ellen – jelentette be a helyi rendőrség kedden.
A péntek esti robbantás 13 sebesültje közül 11 volt még kórházban napközben. Tizenkét áldozat könnyebben sérült meg, egy súlyosabban, őt szombaton meg kell műteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Ez nem semmi.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.