Sokan életüket vesztették hármas öngyilkos merényletben Nigériában
Legalább harmincan életüket vesztették, és több mint negyvenen megsebesültek egy hármas öngyilkos merényletben Nigéria északkeleti részén – közölték a helyi hatóságok hétfőn.
Legalább harmincan életüket vesztették, és több mint negyvenen megsebesültek egy hármas öngyilkos merényletben Nigéria északkeleti részén – közölték a helyi hatóságok hétfőn.
Húszi lázadók újabb dróntámadást intéztek hétfőre virradóra a délnyugat-szaúd-arábiai Abha melletti polgári repülőtér ellen – jelentette a húszik által ellenőrzött al-Maszíra televízió.
Kezdetben is örömmel fogadták a nőket az iszlamisták, bár akkor még csak azért, hogy gyerekeket szüljenek, de később rájöttek, hogy harci feladatokra is lehet használni őket.
A skandináv ország biztonsági szolgálata (SAPO) szerint az érintett hitszónokok fokozott terrorveszélynek tették ki az országot.
A küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet a húsvéti terrortámadások is – hangsúlyozta a miniszter a Srí Lanka-i diplomácia vezetőjével folytatott tárgyalása után.
Ha nem mondják ki, nem írják le, hogy terror, akkor nincs is.
Nem vallotta bűnösnek magát pénteki bírósági meghallgatásán az az ausztráliai férfi, aki 51 embert lőtt agyon két mecsetben Christchurch városában március 15-én, a muzulmán pénteki ima idején.
Az afgán kormányzat csütörtökön bejelentette: szabadon engedett 490 tálib foglyot, hogy ezzel mutassa ki jóindulatát a megrekedt béketárgyalások folytatására.
Bánki Erik arról beszélt, hogy információik szerint sok magánszemély és cégvezető nem tudja, hogy június 26-áig egy európai uniós jogszabály miatt adategyeztetést kell végezni a bankoknál.
A stockholmi fellebbviteli bíróság szerdán felmentett egy üzbég férfit, akit márciusban az első fokon eljáró Solna kerületi törvényszék terrorizmus vádjával hét év börtönre, illetve a szabadságvesztés letöltését követően kitoloncolásra ítélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bombagóllal indult a kupaforduló.
A lengyel drónincidens eszkalálódik.
Ajkán biciklizés közben támadt rá egy kutya a kis Donátra.
Újabb civilt vittek el.
Castel szerint a lengyel légtérsértés komoly figyelmeztetés a NATO-nak, Izrael katari csapása politikai üzenet is volt.
Ultramodern hajtómű és NATO-kompatibilis rendszerek vannak az új vasmadarakban.
Két férfi, egy lista és egy utolsó nagy kaland.
Ez nem semmi.
Castel szerint a lengyel légtérsértés komoly figyelmeztetés a NATO-nak, Izrael katari csapása politikai üzenet is volt.
Ultramodern hajtómű és NATO-kompatibilis rendszerek vannak az új vasmadarakban.
Két férfi, egy lista és egy utolsó nagy kaland.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.