Karanténban, mégis viszonylag szabadon
Senki sem tette le a lapátot az olimpia elhalasztásának hírére, a magyar válogatott kajak-kenusok készülnek tovább.
Senki sem tette le a lapátot az olimpia elhalasztásának hírére, a magyar válogatott kajak-kenusok készülnek tovább.

A NOB a konkrét időpont kijelölésekor is követte az UEFA gyakorlatát, s a tokiói játékokat a futball Eb-hez hasonlóan egy nap híján kereken egy évvel halasztja el.

Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor – közölte hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC), a játékok sze
Hosnyánszky Norbert hosszabb szünet után idén tért vissza a vízilabda-válogatottba Märcz Tamás szövetségi kapitány kifejezett kérésére, azzal a céllal, hogy az Európa-bajnoki aranyérem is meglegyen neki.

A kanadai, valamint az Ausztrál Olimpiai Bizottság kijelentette: ha minden marad a régiben, sportolóik nem vesznek részt az olimpián.
Immár négy nemzeti tagszervezet – időrendi sorrendben a szlovén, a norvég, a brazil és a horvát –, valamint több erős sportszövetség érvel a halasztás mellett.

Hivatalosan már két nemzeti tagszervezete, a szlovén és a norvég is a játékok elhalasztására szólította fel, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság továbbra is kitart.

A szervezőbizottság tagjai csütörtökön vették át Görögországban a lángot, melyet múlt csütörtökön, a hagyományoknak megfelelően, Olümpiában gyújtottak meg.

Egyre többen kritizálják a NOB-ot, amely – hivatalos kommunikációja szerint – továbbra sem vette fontolóra a nyári, tokiói ötkarikás játékok elhalasztását a koronavírus-járvány miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már meg is kezdődött a tűzifaszállítás.

Olyan kormányt kell választani, amely garantálja a legfontosabbat: az ország békéjét, üzente a miniszter.

A robbanást még egy kilométerrel arrébb is érezni lehetett.

Még a Cseh Katalin-féle Humanistákat is veszélyesnek tartják.

A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim” helyzete napról napra romlik.

Az Európai Unió vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát gyorsított ütemben vegyék fel a tagországok soraiba.

Jefté Betancor kétszer is betalált a Real kapujába, pedig úgy volt, hogy pályára sem lép, hétfőn a kezében volt a thaiföldi repülőjegye.

A Traffic Lights már hallgatható.

Több száz új munkahelyet hozhat létre az üzletek megnyitása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.