Az egész életük odalett a budafoki tűzben
A lakók többségének ugyan sikerült átmeneti megoldást találnia, azonban nem mindenki volt ilyen szerencsés.
A lakók többségének ugyan sikerült átmeneti megoldást találnia, azonban nem mindenki volt ilyen szerencsés.

„A bajban össze kell tartanunk és segítenünk kell egymást!” – vélekedett közösségi oldalán a tárcavezető.

Egy monori férfi szerelemféltésből dobott Molotov-koktélt több családi házra.

A hét eleje óta legalább három befogadó táborban diagnosztizáltak fertőzöttet Athén közelében.
A busz motortere kapott lángra.
Az illető 30 év körüli, néhány éve érkezett Franciaországba, a templomban lakott, és vitája volt a rendőrséggel.

A nyomozók tisztázni akarják az egyházmegye önkéntese munkaidő-beosztásának egyes kérdéseit.

Látványos összefogás kezdődött Trianon 100. évében a szlovákiai kultúrház újjáépítéséért.
Az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője tudatta, hogy az anyagi kár ugyan jelentős, de a tűznek nincs áldozata.
A füst ötven-száz méter magasba csap fel az égő hulladék felett, ám a tűz nem veszélyeztet épületeket.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Brüsszel felső korlát nélküli finanszírozást akar a háborúnak.

És ez a közeljövőben nem is változna.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

Rendszerszintű a válság.

Két ember, aki szétfeszítheti az EU-t.

Kallas nyíltan beszélt a rezsimváltás lehetőségéről, illetve arról, hogy az Európai Unió támogatná az erre irányuló törekvéseket.

A kétszeres olimpiai bajnok úszó 2024 után ismét edzésbe állt.

Hiába ellenezte több uniós tagállam ‒ köztük Magyarország is ‒ a Mercosur-államokkal a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, az EP már idén tavasszal szavazhat a megállapodásról.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.