Szinte semmi sem maradt a Vas vármegyei tűzvész után, a szarvasokon kívül minden vad elpusztult
A helyreállítás több évig, sőt, évtizedig is eltarthat.
A helyreállítás több évig, sőt, évtizedig is eltarthat.

Már csak az utómunkálatok zajlanak.

Két tűzoltó életét vesztette, többen megsérültek egy tűzvészben a lengyelországi Poznanban.

Hatalmas tüzek pusztítanak Olaszországban, több mint 1200 turistát mentettek ki a tengerparti üdülőközpontokból.

Tűz ütött ki egy Athéntől nagyjából 20 kilométerre található sűrű erdőségben szombaton – közölte a görög tűzoltóság.

A görög hatóságok őrizetbe vették szombaton egy jacht 13 utasát, miután a Hidra szigete mellett horgonyzó hajóról fellőtt tűzijáték lángra lobbantotta a sziget egyetlen fenyőerdejét.

Településeket is veszélyeztetnek az erdőtüzek.

Hiába értek ki a helyszínre a tűzoltók mintegy tíz perc alatt, a lángok gyorsan terjedtek.

Egy felújítás közben keletkezett a tűz, az áldozatok számáról egyelőre biztosat nem lehet mondani, a számuk még emelkedhet.

Elkészült a párizsi Notre-Dame-székesegyház hajójának födémszerkezete, amely a huszártoronnyal együtt lett a 2019. évi tűzvész martaléka.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.