Irakban érte utol Amerikát az irániak válaszcsapása
Az eddigiekhez képest is jelentősen éleződött szerdán az amerikai-iráni feszültség, miután hajnalban rakétatámadás ért amerikai katonáknak otthont adó két iraki bázist.
Az eddigiekhez képest is jelentősen éleződött szerdán az amerikai-iráni feszültség, miután hajnalban rakétatámadás ért amerikai katonáknak otthont adó két iraki bázist.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.