
- Magyar Nemzet
- változások
változások

Változóban a cégalapítási gyakorlat
Szigorodtak a banki feltételek
Az internetbanki belépéshez ezentúl nem elég a felhasználónév és a jelszó, a bankoknak még egy módon meg kell győződniük arról, hogy valóban az ügyfelük kívánja használni a szolgáltatást.
Fontos változások lesznek a bankolásban
A vonatkozó európai uniós irányelv (PSD2 szabályozás) számos pontja lép hatályba szombaton, ami a mindennapi pénzügyek intézését is érinti, az internetes kártyás fizetési mód egyelőre a megszokott marad – hívja fel a figyelmet az Erste Bank az MTI-nek pén
Orbán Viktor: Egy nép identitása a kultúrában tükröződik
Amikor azt érezni, hogy kultúránkat veszély fenyegeti, azonnal kigyullad egy vörös fény a fejünkben, és azonnal akcióba is lépünk – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Közlekedési változásokra kell számítani kedden és szerdán Budapesten a Nagy Futam miatt
A közúti és közösségi közlekedésben jelentős változásokra kell számítani kedden és szerdán Budapesten a Nagy Futam miatt – közölte hétfőn a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A sportállamtitkárság tájékoztatást adott az olimpiai járadékkal kapcsolatos változásokról
Az olimpiai járadékkal kapcsolatos változásokról az Emmi sportállamtitkársága levélben adott útmutatást a teendőkről valamennyi érintettnek. A tájékoztatáson túl konzultációs lehetőséget is biztosítanak.
Világháborús bombák hatástalanítása miatt lezárások, közlekedési változások lesznek Budafokon
Második világháborús bombákat emelnek ki és hatástalanítanak szombaton a Duna budafoki szakaszánál, ezért reggel 7 órától kiürítik, majd várhatóan néhány órára lezárják a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, valamint több utca egy-egy n
ENSZ: a megosztott Líbia vezetői szerint választásokra van szükség
Líbia nemzetközileg elismert kormányfője és az ország keleti részét irányító katonai parancsnok megegyezett abban, hogy választásokra van szükség – közölte az ENSZ csütörtökön.
Felmérés: A magyarországi vállalatok még nem készültek fel a Brexitre
A nemzetközi könyvvizsgáló szerint a britekkel üzleti kapcsolatban álló magyar cégeknek külön figyelmet kell szentelniük az általános forgalmi adó területén felmerülő változásokra.
Fontos híreink
Robert Fico leállítja az áramszolgáltatást, Trump birtokán lelőttek egy fegyverest

Alice Weidel: Ukrajna nem való az EU-ba, sem pedig a NATO-ba

Pavlova és Sviatchenko nem vihette a magyar zászlót a téli olimpia záróünnepségén

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Berúgja az ajtót a tavasz, az előttünk álló héten végre eltehetjük a télikabátokat
Íme a következő napok időjárása.

Ez a magyar ellenzék: Orbán Viktort gyalázzák, Ukrajnát éltetik
Tüntetést tartott a Momentum, ukrán zászlókba burkolózott a baloldal színe-java.

Ezt a hetet is toronymagasan nyerte Orbán Viktor
Sikeres a Fidesz mozgósítása.

Szívszorító bejegyzést tett közzé Baricz Gergő a nagyváradi premontrei apát kilakoltatása miatt
Egy másik vérlázító erdélyi egyházi és kulturális ügyben is megszólalt a Csináljuk a fesztivált! sztárja.
Külföldi híreink

Steve Witkoff: A háború lezárása a vezetők szintjén ütközik nehézségekbe
A különmegbízott szerint az orosz elnök mindig világosan felvázolta céljait.

Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.

Brüsszel zsarolóunióvá vált
Az EU határain kívül kell menekültügyi központokat létrehozni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Varga Barnabást szimulálás miatt büntették meg a görög rangadón + videó
A görög labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában vasárnap este az éllovas AEK Athén hazai pályán 4-0-ra győzött a negyedik Levadiakosz ellen.

Kritikussá vált az emberhiány Ukrajnában
Egyre több fontos település kerül orosz kézre.

Erdő Péter állapotáról tájékoztatták a híveket, miután a bíborost meg kellett műteni
Az atyát jelenleg is kórházban ápolják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

