Már magyarázzák a belső ellentétet a Jobbikban
Együttműködő, szorgalmas, odaadó, becsületes, hűséges párttag Varga-Damm Andrea, aki nem is tudja, saját elnöke miért nem bízik benne.
Együttműködő, szorgalmas, odaadó, becsületes, hűséges párttag Varga-Damm Andrea, aki nem is tudja, saját elnöke miért nem bízik benne.

A Szávay István és köre által kitervelt sikeres puccsról, hátba szúrásról, jobbikos árulókról beszélt őszintén Jakab Péter azon a felvételen, amely hétfőn került nyilvánosságra.

Varga-Damm Andrea elismerte és kimondta azt, amit a párt prominensei mindvégig igyekeztek palástolni: a Jobbik egymillió szavazót veszített.

Rig szerint a bocsánatkérés okafogyott, mivel „éppen csütörtökön látott vendégül a Parlamentben egy ötvenfős nyugdíjascsoportot választókörzetéből”.
Nincs mit magyarázni azon, hogy tagjaik far-hát kommandónak nevezték a nyugdíjasokat, akiket lehülyéztek egy kiszivárgott hangfelvételen — állítja a Jobbik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

A fényvisszaverő mellény vagy nyakörv segít, hogy a söfőrök észrevegyék kedvenceinket.

Szilveszter előtt huszonkét vidám Celsius szaladgált a napon, s rettenetes problémákkal küszködtek: mit egyenek és mit igyanak?

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.